A francia radikális baloldal vezetőjére is kiterjesztették az állítólagos fiktív uniós állások ügyében indult vizsgálatot

Külföld, 2017.07.18

A párizsi ügyészség kiterjesztette az állítólagos fiktív európai parlamenti asszisztensi állások ügyében indult vizsgálatot Jean-Luc Mélenchonra, a radikális baloldali Lázadó Franciaország vezetőjére - erősítette meg szerdán a vádhatóság a Le Parisien című napilap értesülését.

A francia radikális baloldali ellenzék vezetője ellen június 27-én Sophie Montel, a Nemzeti Front EP-képviselője tett panaszt, akinek egy korábbi feljelentése alapján a párizsi ügyészség március 22-én mintegy húsz francia EP-képviselő ellen indított bizalommal való visszaélés gyanúja miatt előzetes vizsgálatot.

Sophie Montel újabb feljelentése alapján a vádhatóság Jean-Luc Mélenchon mellett, aki 2009 és 2017 között volt európai parlamenti képviselő, négy korábbi asszisztensére is kiterjesztette a vizsgálatot.

"Egyik asszisztensemnek sem volt semmilyen politikai szerepe sem a Baloldali Pártban (Mélenchon előző pártjában), sem a Lázadó Franciaországban, egyiküknek sem, soha az európai parlamenti időszakom alatt, nem is tudom, mit akarnak tőlem" - mondta kedden Jean-Luc Mélenchon a nemzetgyűlésben tartott sajtótájékoztatóján.

Az ügyben a párizsi ügyészség indított előzetes eljárást, s arra keresi a választ, hogy a francia politikai pártok a Franciaországban dolgozó alkalmazottaikat uniós pénzekből, színlelt európai parlamenti asszisztensi szerződések alapján fizették-e. A vizsgálatban szinte minden párt képviselői érintettek, a jobbközép Köztársaságiak részéről Brice Hortefeux és Michele Alliot-Marie korábbi miniszterek, a szocialistáktól Edouard Martin vagy a zöld-párti Yannick Jadot is.

A Marine Le Pen vezette Nemzeti Frontban nemcsak a képviselők, hanem a párt ellen is folyik egy külön vizsgálat, miután felmerült a gyanú, hogy a párt egy teljes rendszert épített ki az alkalmazottaknak uniós pénzekből történő kifizetésére. Ebben az ügyben a pártelnök ellen június végén már vádat emeltek bizalommal való visszaélés gyanúja miatt. Le Pen kabinetfőnöke, Catherine Griset ellen február 22-én emeltek vádat. Azzal gyanúsítják, hogy 2009 és 2016 között az EP-ben vett fel asszisztensi fizetést, holott ezalatt valójában Franciaországban töltött be tisztséget a pártjában. A párt egyik másik alkalmazottja, a párizsi pártszékházban grafikusként foglalkoztatott Charles Hourcade ellen is eljárás indult már, amiért uniós asszisztensi fizetést vett fel.

Egy harmadik vizsgálat is folyik fiktív uniós állások miatt, mégpedig a centrista Modem párt ellen, aminek következményeként a párthoz tartozó három miniszter júniusban távozásra kényszerült az Emmanuel Macron államfő által májusban kinevezett első kormányból.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!