A franciák fele szerint még túl korai megítélni Macron elnökségét

Külföld, 2017.08.24

Minden második francia úgy véli, hogy még túl korai véleményt alkotni Emmanuel Macron francia elnök tevékenységéről alig valamivel több mint 100 nappal azután, hogy hivatalba lépett - derül ki az Elabe közvélemény-kutató felméréséből, amelyet a BFM francia hírtelevízió ismertetetett.

Az első száz nap eredményeit múlt héten értékelő felmérésekhez hasonlóan ugyanakkor az Elabe által megkérdezett választóknak is csak alig 14 százaléka találta kielégítőnek Macron politikáját, szemben azzal a 36 százalékkal, amely szerint kiábrándító az elnök tevékenysége.

Emmanuel Macron népszerűségi mutatója egyébként a megválasztása óta fokozatosan csökken.

Jóllehet az augusztus 22-én és 23-án készült reprezentatív felmérés szerint a franciák 73 százaléka még mindig dinamikusnak tartja Macront, ez 11 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal ezelőtt. A megkérdezettek 57 százaléka számára szimpatikus az államfő, de ez is 11 százalékos csökkenést jelent júliushoz képest.

A megkérdezetteknek már csak alig 42 százaléka gondolja azt, hogy Macron képes összefogni az embereket, míg korábban 51 százalék gondolta ezt, és 60 százalék véli úgy, hogy az elnök ténylegesen változtatni akar a dolgokon. Egy hónappal ezelőtt még 8 százalékkal többen hittek ebben. Abban, hogy Macron képes lesz megreformálni a hazáját, a franciák 54 százaléka hisz, de ez is 5 százalékos csökkenést mutat az egy hónappal ezelőtt mért eredményhez képest.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!