A Germanwings-katasztrófa áldozataira emlékeztek Barcelonában a tragédia második évfordulója alkalmából

Külföld, 2017.03.23

A Germanwings-katasztrófa halálos áldozataira emlékeztek a hozzátartozók egy nappal a tragédia második évfordulója előtt a barcelonai El Prat repülőtéren csütörtökön.

A 2015 március 24-én történt szerencsétlenségben 150-en vesztették életüket, közülük 50-en spanyol állampolgárok voltak.

Rokonaik, barátaik egyperces néma főhajtással emlékeztek rájuk a repülőtér 2-es termináljánál, ahonnan az Airbus A320-as végzetes útjára indult Düsseldorf felé. Az emlékezők egy-egy szál vörös rózsát helyeztek el a terminál közelében tavaly állított emlékműnél.

Silvia Chaves, a hozzátartozók által létrehozott érdekképviseleti szövetség elnöke az Europapress hírügynökségnek korábban elmondta: pénteken a francia Alpokban található Digne-les-Bains település katedrálisában ökumenikus szertartáson emlékeznek szeretteikre, majd részt vesznek egy emlékmű felavatásán azon a helyen, ahol a gép lezuhant.

Az emlékmű tartalmaz egy-egy emléktárgyat minden áldozat családjától - tette hozzá.

A német Germanwings légitársaság repülőgépének két évvel ezelőtti katasztrófáját a 28 éves másodpilóta okozta. A pszichiátriai gondokkal küszködő férfi kizárta a kapitányt a pilótafülkéből, amikor ő a mosdóba ment. Ezután szándékosan nekivezette a gépet egy hegynek.

A járaton több ország állampolgárai utaztak, az áldozatok többsége német és spanyol volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!