A Hobokenben történt vonatbaleset több sérültjét még mindig kórházban ápolják

Külföld, 2016.09.30

A Hobokenben csütörtökön történt vasúti baleset több mint száz sérültjéből tizenötöt még mindig kórházban ápolnak. A katasztrófa oka egyelőre ismeretlen, de a gyanú szerint az automatikus fékrendszer hibásodhatott meg.

Péntektől a szövetségi nyomozók is vizsgálódnak a hobokeni vasúti katasztrófa színhelyén, hogy megtalálják a halálos áldozattal is járó baleset okait. Az eleinte érkező, ellentmondásos hírekkel ellentétben ugyanis nem három, hanem egyetlen halálos áldozata van a balesetnek.

A vonatszerelváynek romjai alatt sikerült megtalálni a vonat egyik fekete dobozát, és pénteken még nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy megtalálják a másikat is. A két fekete doboz információkat tartalmaz a vonat sebességéről, esetleges fékezési kísérleteiről, és más körülményekről is, amelyek segíthetnek kideríteni a baleset okait. Az Országos Közlekedésbiztonsági Hatóság alelnöke, Bella Dinh-Zarr pénteki nyilatkozatában megerősítette, hogy a vonatot irányító, és a balesetben szintén megsebesült mérnök teljes mértékben együtműködik a hatósággal.

A vizsgálat sok kérdésre keres választ: arra például, hogy a balesetek megelőzésére szolgáló, a vonatot automatikusan lassító, vagy leállító fékrendszer működött-e, vagy a szolgálatban lévő mérnök kikapcsolta, vagy arra, hogy amennyiben működött, akkor miért nem előzte meg a balesetet, vagyis miért nem lassította le a szemtanúk szerint is túl gyorsan robogó vonatot.

A New Jersey-ben közlekedő vonatokon van még egy beépített rendszer, amely hangosan riaszt, ha a vonat bizonyos sebességhatárt túllép. . Ez a frendszer azonban ezúttal sem működött. A vonatot irányító mérnök 29 éve dolgozik a New Jersey-i vasútnál, s eddig még nem volt balesete.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!