A katonai semlegesség mellett állt ki a boszniai Szerb Köztársaság parlamentje

Külföld, 2017.10.18

A katonai semlegesség megóvásáról fogadott el nyilatkozatot a boszniai Szerb Köztársaság parlamentje a szerda hajnalban véget ért ülésén.

A Dnevni Avaz című napilap internetes oldalának beszámolója szerint az ülésen csak a kormánypártok vettek részt, az ellenzék bojkottálta, mert egyes pártok szerint az ország stratégiai célja a NATO-tagság megszerzése lenne, más pártok szerint pedig az ilyen fajsúlyú kérdésekben a többségében szerbek lakta országrész képviselőháza nem illetékes.

A kormánypárti képviselők a nyilatkozattal azt is elfogadták, hogy a katonai elköteleződéssel kapcsolatos döntéseiket a jövőben mindig egyeztetik Szerbiával.

A két, úgynevezett entitásból álló Bosznia-Hercegovina szerbek lakta része hangsúlyozottan ellenzi, hogy az ország belépjen a NATO-ba, míg a többségében bosnyákok és horvátok lakta rész, a Bosznia-hercegovinai Föderáció nyitott lenne a nyugati katonai tömbhöz történő csatlakozásra.

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke többször is felvetette, hogy az általa vezetett országrész függetlenedne a bosnyákok és horvátok lakta résztől, és vagy csatlakozna Szerbiához, vagy független államként egy Belgrádéhoz hasonló politikát követne. Szerbia is a katonai semlegesség mellett kardoskodik évek óta.

Bosznia-Hercegovina NATO-csatlakozásáról a szarajevói, szövetségi kormánynak és parlamentnek kell döntenie, az országrészek külön-külön nem rendelkeznek ilyen hatáskörrel. A széles körű jogokkal és nagyfokú autonómiával rendelkező entitásokat az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni szerződés részeként hozták létre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!