A kelet-ukrajnai konfliktus lesz a fő témája az amerikai-ukrán csúcstalálkozónak

Külföld, 2017.06.20

Ukrán sajtóértesülések szerint várhatóan a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus lesz a fő téma azon a megbeszélésen, amelyet Petro Porosenko ukrán elnök folytat Donald Trump amerikai elnökkel kedden Washingtonban.

Porosenko államfővé választása óta harmadjára látogat Washingtonba, viszont most először találkozik személyesen Donald Trumppal.

Ukrán sajtóértesülések szerint Porosenko igyekszik megnyerni az amerikai elnök támogatását ahhoz a törvényjavaslathoz, amelyet hamarosan a kijevi törvényhozás elé terjesztenek, és amelyben átminősítenék a Donyec-medencében zajló, eddig terrorellenesnek nevezett műveletet. Kiszivárgott információk alapján Kijev az előterjesztésben Oroszországot hivatalosan agresszornak, a szakadár ellenőrzés alatti területeket pedig megszállt területeknek minősítené.

Andrij Parubij házelnök kedden egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy a több mint három éve tartó konfliktus túlnőtt a terrorellenes műveleten. Emlékeztetett arra, hogy annak idején, 2014 tavaszán kompromisszumos megoldás volt terrorellenesnek minősíteni a kelet-ukrajnai műveletet, mert így nem kellett az országban hadiállapotot bevezetni. Ez utóbbi ugyanis azt vonta volna maga után, hogy minden választást el kellett volna halasztani, miközben az ország éppen elnök-, majd parlamenti választásokra készült, később pedig helyhatósági választásokat kellett tartani. A házelnök - más kormánypárti politikusokhoz hasonlóan - közölte, hogy az új indítványban sem lesz szó hadiállapot bevezetéséről. Ukrajnában egyébként a jövő évben esedékes, hogy újabb parlamenti választásokat tartsanak, amelyen egyes elemzők szerint kétséges, hogy a jelenlegi kormányerők többséget szereznek a törvényhozásban.

Megfigyelők szerint Porosenko várhatóan igyekszik majd meggyőzni amerikai tárgyalópartnereit arról is, hogy az Egyesült Államok aktívan vegyen részt a válság tárgyalásos úton történő rendezésében. A minszki folyamat, amelyben az úgynevezett normandiai négyek, azaz Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország vesz részt, kijevi vélemények szerint eddig nem vezetett semmilyen eredményre, sem tűzszünet nincs, sem a nehézfegyvereket nem vonták ki a frontvonal menti övezetből, és az ukrán határellenőrzés sem állt helyre az oroszországi határ teljes hosszán, így Kijev álláspontja szerint tisztességes és demokratikus választásokat sem lehet rendezni a szakadár területeken, ahová ellenőrizhetetlenül vonulnak be orosz zsoldosok és katonai csapatok.

Porosenko az amerikai elnökön és alelnökön kívül megbeszéléseket folytat a washingtoni külügy- és védelmi minisztérium vezetőivel, továbbá találkozik az energiaügyi miniszterrel. Utóbbival várhatóan az Ukrajnát megkerülő, Északi Áramlat-2 elnevezésű orosz gázvezetékkel kapcsolatban folytat majd tárgyalást.

Elutazása előtt Porosenko újságíróknak kifejtette: Kijev számára komoly jelentőségű, hogy Trump előbb tárgyal vele személyesen, mint Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, így előbb kifejtheti neki álláspontját a két ország közötti feszültségek mibenlétéről, mint az orosz államfő. Kijevi diplomáciai források szerint ez egyben bizonyítja azt is, hogy az újdonsült amerikai elnök a híresztelések ellenére nem barátja a Kremlnek.

Az előrejelzések alapján Putyin és Trump várhatóan a legfejlettebb ipari államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat összefogó G20-csoport július 7-8-i németországi csúcsértekezletén találkozik egymással.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!