A keresztényüldözésről tartott konferenciát az Európai Parlament néppárti frakciója

Külföld, 2015.07.01

A világ különböző részein tapasztalható keresztényüldözésről tartott konferenciát szerdán az Európai Parlament (EP) jobbközép irányzatú, néppárti frakciója.

Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője, aki a vallások közötti párbeszéd előmozdításának az egyik felelőse a frakción belül, és helyszíni tapasztalatokat is szerzett az iraki, illetve szíriai keresztények mostani helyzetéről, a magyar közmédiának nyilatkozva rámutatott arra: a menekültek megsegítését illetően hatalmas kihívást jelent az oktatás megszervezése a túlzsúfolt menekülttáborokban.

"Az Európába menekülésnek az egyik legfőbb oka az lesz, hogy a gyermekeket nem tudják oktatni. Ebben tehát Európának segítenie kell" - mondta Hölvényi.

Manfred Weber, a néppárti frakció bajor vezetője vitaindítójában kitért arra: az eltérő felfogású politikai csoportok között nem bizonyult könnyű feladatnak az a néppárti törekvés, hogy az általános értelemben vett vallási türelmetlenség témakörén belül napirenden tartsák kifejezetten a keresztényüldözés jelenségét is.

Antonio Tajani, az EP olasz alelnöke erre utalva úgy fogalmazott, hogy a szekularizáció a politika és a vallás kettéválasztását jelenti, de semmiképpen nem jelentheti a vallás elválasztását a társadalomtól.

Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának német elnöke az MTI-nek a konferencia által körüljárt főbb dilemmákról nyilatkozva kiemelte azt, hogy az iszlám világban nem zajlott le a felvilágosodás történelmi folyamata, ami a keresztény Európában lezajlott, és bizonyos mértékű toleranciát hozott a felekezeti elvakultság helyébe.

Brok kiemelte annak fontosságát, hogy a Közel-Keleten, Irakban, Iránban keresztény közösségek puszta léte került veszélybe, és ezeket a közösségeket segíteni kell abban, hogy ne váljék végleges létformájukká a menekült lét, hanem szülőföldjükön is biztonságban élhessenek és boldogulhassanak.

Ezek a keresztény kisebbségek - fűzte tovább a gondolatot Hölvényi György - ha segítségről van szó, elsősorban Európára számítanak. Az ő segítségkérésüket Európa nem utasíthatja vissza - fogalmazott, és megjegyezte: az ilyen kéréseket "nagyon sokáig értetlenség fogadta". A KDNP EP-képviselője megnyugtatónak nevezte, hogy Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a konferencia résztvevőihez intézett levelében kifejtette: Európa igenis felelősséget visel a keresztény üldözöttekért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!