A kneszet megszavazta a rendőrség hatáskörét a nyomozások lezárásakor korlátozó törvényt

Külföld, 2017.12.28

Az izraeli parlament, a kneszet megszavazta a rendőrség jogait korlátozó "ajánlási törvényt", amely szerint az izraeli nyomozó hatóság ezentúl nem hozhatja nyilvánosságra a közszereplők ügyének lezárásakor, hogy szerinte sikerült-e elég bizonyítékot gyűjtenie a vádak alátámasztására, a vádemeléshez.

A törvényhozók három napig folyamatosan tartó ülésezés után 59-54 arányban fogadták el a vitatott jogszabályt. A rendőrség eddig az akták lezárásakor, az ügyészségnek történő átadásukkor nyilvánosságra hozhatta, hogy elégségesnek látja-e az általa megszerzett bizonyítékokat a vádemeléshez. Ezentúl viszont csak akkor jelenthetik be véleményüket, ha arra külön engedélyt kapnak a főügyésztől.

Az új törvény nem vonatkozik a már megkezdett nyomozásokra, így a Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen korrupció gyanújával folyó, heteken belül lezárandó két vizsgálatra, de nem egyértelmű, hogy alkalmazni kívánják-e olyan, már megindított nyomozásoknál, amelyekben kiszivárgott hírek szerint a rendőrség szintén ki szeretné hallgatni a kormányfőt. Ilyen a Bezeq telekommunikációs vállalat kormányzati korrupciós ügye vagy a tengeralattjárók és fregattok korrupt katonai közbeszerzése.

Az ellenzéki centrista Jes Atíd (Van Jövő) párt bejelentette, hogy jogorvoslatért fordul a legfelsőbb bírósághoz a törvénnyel szemben, de a katonai rádió híradása szerint egy kormányzati átláthatóságért küzdő civil szervezet őket megelőzve már csütörtök reggel az alkotmánybíróságként is működő legmagasabb jogi grémiumhoz fordult, hogy érvénytelenítsék a szerintük alkotmányellenes új rendelkezést. Csütörtökön már összesen három beadvány született az ügyben.

"Ha győzünk a választásokon, eltöröljük az ajánlási törvényt, az előválasztási törvényt, a vonatok szombati karbantartását korlátozó törvényt, és a szombati nyitva tartást korlátozó szupermarket törvényt, mert ezek a törvények antidemokratikusak és megalázóak Izraelre nézve" - jelentette be a vita során a kneszetben Jaír Lapid, a Jes Atíd elnöke.

"Ez a koalíció egyik legkorruptabb törvénye. Bűnben született, személyre szóló törvénykezés, melynek egyetlen célja a miniszterelnök védelme az ellene folyó nyomozásban" - mondta a Jes Atíd egyik képviselője a Jediót Ahronót című újság honlapjának, a ynetnek csütörtökön.

"A törvény célja a főügyész és a rendőrség megfélemlítése, sérti a polgárok választott képviselőibe vetett bizalmát, és a polgárok megkülönböztetésével aláássa a törvény előtti egyenlőséget" - tette hozzá.

Előzőleg a parlamenti ellenzék három napig véget nem érő szónoklatokkal próbálta megakadályozni a törvény elfogadását, mert az szerintük csakis arra szolgál, hogy Benjámin Netanjahut megvédje a későbbi, például a Bezeq vagy a tengeralattjárók ügyében folytatandó nyomozások lezárásakor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!