A korrupcióval vádolt orosz miniszter szerint provokációval vették rá kenőpénz elfogadására

Szerencsejáték, 2017.08.16

A korrupció miatt perbe fogott Alekszej Uljukajev volt orosz gazdaságfejlesztési miniszter azzal vádolta meg szerdán a bíróságon az állami többségű Rosznyefty olajvállalat vezetőjét és az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB-t), hogy provokációval vették rá kenőpénz elfogadására, és koholt vádak alapján állíttatták a törvényszék elé.

"Kiprovokálták a megvesztegetést (Igor) Szecsin (a Rosznyefty elnöke) szándékosan hamis feljelentése nyomán, ennek alapján pedig hamis vádat koholtak, kizárólag az ő tanúvallomására támaszkodva" - hangoztatta a volt tárcavezető érdemi bírósági tárgyalásának első napján.

Uljukajev tagadta a vádat, miszerint 2 millió dollár csúszópénzt fogadott el annak fejében, hogy tavaly hozzájárult a Basnyefty olajvállalatnak a Rosznyefty által történő felvásárlásához.

A rendszerváltás utáni Oroszországban ez az első eset, hogy a szövetségi kormány aktív tagja ellen büntetőeljárását indítottak.

"Szükségesnek tartom bejelenteni, hogy a pénz átadását az FSZB tervelte ki. Szecsin személyesen telefonált nekem azzal az ürüggyel, hogy vitassuk meg a vállalat ügyeit, és rábeszélt arra, hogy menjek át a Rosznyeftybe, ahol átadta nekem a pénzt" - tette hozzá az exminiszter.

Mihail Leontyev, a Rosznyefty szóvivője nem kommentálta a volt tárcavezető lépre csalásra vonatkozó állítását, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy Uljukajev "törvénytelen jutalmat követelt a szolgálati kötelezettsége elvégzéséért", valamint a miniszter maga jelentkezett a pénzért, amellyel el is távozott a találkozó helyszínéről.

Alekszej Uljukajevet tavaly novemberben vették őrizetbe és fosztották meg hivatalától. A tulajdonában lévő ingatlanokat lefoglalták. Ügyében rekordidő, mindössze fél év alatt zajlott le a nyomozás. A hatóságok által összeállított, a 30 kötetnyi nyomozati anyagot kevesebb mint két hónap alatt tanulmányozta át a védelem, az ügyészség pedig három nap alatt hozott döntést arról, hogy nincs akadálya az ügy bíróság elé terjesztésének.

Elmarasztaló ítélet esetén akár 15 év börtönbüntetést is kaphat Alekszej Uljukajev. A bíróság szerdán elutasította a védelemnek azt a kérését, hogy az ügyet utalja vissza a vádhatósághoz, és a tárgyalást szeptember 1-jéig elnapolta.

A bíróság korábban több ismert orosz gazdasági vezető Uljukajevet méltató írásos jellemzése ellenére elutasította a volt gazdasági miniszternek azt a kérését, hogy házi őrizetét enyhítsék lakhelyelhagyási tilalomra. Az ügyészség szerint a gazdaságfejlesztési minisztérium és a Roszimuscsesztvo állami vagyonkezelő több munkatársa is Uljukajev ellen vallott, és szemtanúk, hang- és videofelvételek bizonyítják bűnösségét.

Maga Szecsin azt vallotta, hogy Uljukajev 2 millió dollárt követelt tőle a Basnyefty-ügylet jóváhagyásáért. A vádirat szerint a miniszter igényével a BRICS-országok tavaly októberi goai csúcstalálkozóján állt elő, és ellenkező esetre kilátásba helyezte, hogy akadályozni fogja a Rosznyefty tevékenységét.

Igor Szecsin Rosznyefty-elnököt, volt miniszterelnök-helyettest egyébként Vlagyimir Putyin elnök egyik legközelebbi bizalmasának tartják Oroszországban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!