A republikánusok a kongresszusi szavazás szabályainak megváltoztatására készülnek

Külföld, 2017.02.01

A republikánusok a kongresszusi szavazás szabályainak megváltoztatására készülnek, hogy megkerüljék a demokraták bojkottját Donald Trump elnök jelöltjeinek elfogadtatásakor.

Trump helyi idő szerint kedd este jelentette be, hogy Neil Gorsuch bírót jelölte az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelső bíróság tagjának a tavaly elhunyt Antonin Scalia helyére. A Demokrata Párt vezető politikusai bojkottot helyeztek kilátásba.

A kongresszus két vezető demokrata párti politikusa, Nancy Pelosi, a képviselőház és Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője elutasította Gorsuch jelöltségét.

Pelosi televíziós nyilatkozatában - felidézve Gorsuch bíró állásfoglalásait az egészségbiztosítást, vagy a fegyverviselést illetően - azt mondta, hogy Gorsuch jelölése " rendkívül ellenséges kinevezés" és "nagyon rossz döntés", mert szerinte a coloradói bíró nem képviseli "az amerikai közjogi gondolkodást". Chuck Schumer szenátor kijelentette, hogy "foggal-körömmel" harcolni fog minden olyan jelölt ellen, aki megítélése szerint nem az amerikai jogi gondolkodás főirányát képviseli.

Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője reagálásában leszögezte: a demokraták "politikai játszmába" kezdtek és ezt "szomorú üzenetnek" minősítette.

Az elnök szerdán délelőtt tanácskozott a legfelső bíróság néhány tagjával, majd megbeszéléseket folytatott a szenátus republikánus vezetői politikusaival. Arra bíztatta Mitch McConnellt, a szenátus republikánus frakciójának vezetőjét, hogy - úgymond - "nukleáris támadást" indítson, azaz kövessenek el mindent az említett cél megvalósítása érdekében. Ez azt jelenti, hogy esetleg megváltoztatják a szavazás szabályait is, úgy, hogy elegendő legyen a többségi voks.

Legutóbb 2006-ban fordult elő, hogy a szenátusban megpróbálták megakadályozni egy főbíró-jelölt kinevezését. Akkor Samuel Alito, ifjabb George W. Bush elnök jelöltje elé próbáltak akadályokat gördíteni, de kudarcot vallottak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!