A román államfő bírálta a kormányzó szociáldemokratákat, amiért megvédték korrupcióval gyanúsított minisztereiket

Külföld, 2017.09.26

Bírálta Klaus Iohannis román államfő kedden a bukaresti kormány vezető erejének számító Szociáldemokrata Pártot (OSD), amiért - ahelyett, hogy leváltotta volna - megvédte két korrupciógyanúba keveredett miniszterét.

Az elnök leszögezte: állásfoglalása nem arról szól, hogy bűnösnek tekintené Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettest, illetve Rovana Plumb európai alapokért felelős tárca nélküli minisztert. Rámutatott: nem ismeri ügyük részleteit és nem az ő dolga, mint ahogy nem is a PSD dolga bűnösségük vizsgálata. Mint mondta: ez a bíróságra tartozik, elnökként viszont olyan kormányt akar látni az ország élén, amelyre nem vetül a gyanú árnyéka.

"Romániában az kellene normálissá váljon, hogy az állam vezetésében ne vegyenek részt bűnvádi ügyekben gyanúsított, megvádolt vagy elítélt emberek" - jelentette ki a jobboldali elnök. Megjegyzése nemcsak a frissen megvádolt minisztereknek szólt, hanem a PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíció házelnöki tisztségeket is betöltő két pártelnökének, ugyanis mind Calin Popescu Tariceanu, a liberális ALDE elnöke, mind Liviu Dragnea, a PSD elnöke vádlottként látogatja a bíróságokat, utóbbit pedig egy korábbi korrupciós perben már jogerősen el is ítélték.

Iohannis bírálta az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló kormányzati javaslatokat is. Aggasztónak tartja, hogy az államfőt ki akarják hagyni az ügyészségi vezetők kinevezésének folyamatából, mivel szerint az elnök a garancia arra, hogy a korrupció elleni harcra nem telepszik rá a politika. Azt is kifogásolta, hogy az igazságszolgáltatási felügyeletet - a bírák és ügyészek szakmai testületétől - az igazságügyi minisztérium fennhatósága alá akarják rendelni, amely szerinte szintén a politikai kiszolgáltatottság aggályát veti fel.

"Sok bűnvádi eljárás alá vont befolyásos politikus nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra, és el akarja hitetni, hogy az igazságszolgáltatás nem működik. Maximális civil szerepvállalásra van szükség: akik egy egészséges társadalmat és jogállamot akarnak, azoknak hallatniuk kell hangjukat ebben a vitában" - toldotta meg egy híveihez intézett Facebook-felhívással Iohannis kedd esti sajtónyilatkozatát.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken közölte, hogy eljárást kezdeményezett a kormány két tagja ellen, akiket hivatali visszaéléssel gyanúsít egy dél-romániai - Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök által is szívesen látogatott - horgászparadicsom önkormányzati tulajdonba juttatásának ügyében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!