A román államfő nem tudta visszaperelni másfél éve elvesztett ingatlanát

Külföld, 2017.02.22

Elutasította a pitesti-i táblabíróság szerdán Klaus Iohannis perújítási kérelmét, amellyel egy másfél éve elveszített nagyszebeni ingatlanának tulajdonjogát próbálta visszaszerezni a román államfő.

A polgári eljárás tárgyát képező ingatlan Nagyszeben egyik belvárosi sétálóutcájában található. Az épületet 1964-ben államosították, majd - egy 1995-ben hozott törvény alapján - a benne lakó bérlők megvásárolhatták lakásaikat. 1999-ben azonban az eredeti tulajdonos egy állítólagos örököse visszaperelte az ingatlant.

Klaus Iohannis és felesége az állítólagos örökössel kötött adásvételi szerződés révén váltak tulajdonosokká. Másfél évtizedes pereskedés után 2015 novemberében a brassói táblabíróság mind a restitúció jogalapjául szolgáló örökösödési iratot, mind Iohanniszék adásvételi szerződését jogerősen megsemmisítette.

Az államfő perújítási eljárásban kérte a jogerős ítélet megsemmisítését, miután a brassói táblabíróság annak idején állítólag nem is tárgyalta érdemben Iohanniszék fellebbezését, hanem arra hivatkozva emelte jogerőre a brassói törvényszék korábbi - Iohanniszék számára kedvezőtlen -
döntését, hogy a fellebbezést megkésve nyújtották be.

A pitesti-i ítélőtábla elutasító határozata jogerős.

A szociálliberális parlamenti többség már a 2014-es elnökválasztás óta ingatlanvagyonának gyanús eredetét hangoztatva próbálja hitelteleníteni - a nagyszebeni városháza éléről elnökké választott - Iohannist, akinek hat Szeben megyei lakóingatlan szerepel vagyonnyilatkozatában. Szerintük a pereskedés tárgyát képező, a későbbi ingatlanbefektetéseket lehetővé tevő értékes belvárosi üzlethelyiséget a Iohannis-család az örökösödési okirat meghamisításra alapozva, csalással szerezte.

Amikor a sajtó is feszegetni kezdte, miből tellett egy tanárházaspárnak hat házra, Iohannis azt mondta, hogy örökölte vagy "előnyös" áron vásárolta első lakásait, majd az azokra kapott lakbért és korrepetálásból gyűjtött pénzét újabb ingatlanokba fektette.

A Rise Project nevű oknyomozó újságírócsoport 2015-ban azt állította Iohannisról, hogy vagyonnyilatkozataiban eltitkolta jövedelme jelentős részét. A vádakra reagálva az elnöki hivatal akkor annyit válaszolt: Klaus Iohannis minden, ingatlanok bérbeadásából származó jövedelmét bevallotta a 2004 óta rendszeresen közzétett vagyonnyilatkozataiban, és adókötelezettségeinek is hiánytalanul eleget tett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!