A román kormány saját javaslattal módosítaná a civil szervezetek működését szabályozó törvényt

Külföld, 2017.11.24

A román kormány saját javaslat révén akarja módosítani a civil szervezetek működését szabályozó törvényt az alapítványok és egyesületek tevékenységének átláthatóbbá tétele érdekében, anélkül, hogy korlátozná a működésüket - jelentette be pénteken Gabriel Petrea társadalmi vitáért és szociális párbeszédért felelős miniszter.

A tárcavezető közölte: az elmúlt időszakban egyeztettek a civil szervezetekkel, s a lefolytatott tárgyalások alapján mintegy két hét múlva hozzák nyilvánosságra a kormány tervezetét.

A miniszter azt követően nyilatkozott, hogy a hét elején a román szenátus érdemi vita nélkül elfogadta három szociáldemokrata törvényhozó hasonló törvénykezdeményezését, amely arra kötelezné az alapítványokat és egyesületeket, hogy félévente tegyék közzé finanszírozásuk forrását.

Azt javasolták, hogy az egyesületek és alapítványok minden évben július 31-ig, illetve január 31-ig tegyék közzé a bevételeiket és kiadásaikat az előző félévre vonatkozóan, és tüntessék fel az adományozó személyek nevét, vagy nevezzék meg a bevételt eredményező tevékenységet. Amennyiben ezt elmulasztják, harminc napra felfüggeszthetik tevékenységüket, ha pedig harminc napig sem pótolják a hiányosságot, automatikusan felszámolják őket.

A törvényjavaslat elfogadási határideje lejárt anélkül, hogy a felsőház megvitatta volna. Ilyen esetben úgy tekintik, hogy a szenátus hallgatólagosan elfogadta, s a végső döntést a képviselőháznak kell meghoznia.

A három kormánypárti törvényhozó honatya indítványát negatívan véleményezte a kormány. A miniszter elmondta, hogy a kabinet szerint is szükség van a civil szervezetek tevékenységének átláthatóbbá tételére, de azt úgy kell kivitelezni, mint bármely más jogi személy esetében, a tevékenységük korlátozása nélkül. A miniszter nem árult el részleteket a kormány javaslatának tartalmáról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!