A román kormánypárti média üdvözli, az ellenzéki bírálja a korrupcióellenes főügyész leváltására tett javaslatot

Külföld, 2018.02.23

A román médiában véleményt nyilvánító publicisták és elemzők politikai elkötelezettségük függvényében helyeselték vagy bírálták, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter Laura Codruta Kövesinek, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének elmozdítását kezdeményezte az államfőnél, arra hivatkozva, hogy a főügyész önkényesen, hatáskörét túllépve, alkotmánysértő és törvénytelen módon vezeti a vádhatóságot.

A Kövesi elleni médiakampány zászlóshajójának számító, a szociálliberális kormánykoalícióhoz közel álló Antena 3 hírtelevízió egyik "megmondóembere", Mircea Badea úgy értékelte: Toader "kifogástalan" jelentése ellenére Iohannis nem fogja leváltani Kövesit, de ha meg is tenné, ezzel nem oldódnának meg Románia problémái, mert a többi ügyész is bizonyítékokat hamisít, "maga ír feljelentéseket, amelyeket aztán aláírat a tanúkkal".

Badea szerint az ostoba, de aktív emberek vonulnak ki kétszavas korrupcióellenes jelszavakkal tüntetni az "internetes mozgalmárok" felhívására. Az értelmesebb többség, amely képes megérteni az igazságügyi miniszter érveit, ott hibázik, hogy tétlenül figyeli Kövesi törvénytelenségeit, és nem csapott az asztalra, amikor először elmarasztalta hatáskörtúllépésért a főügyészt az alkotmánybíróság - vélekedett a műsorvezető.

A kormánypárti Jurnalul National című lap "Codrutát úgy kipenderítették, ahogy az elő van írva" címmel számolt be az igazságügyi miniszter kezdeményezéséről. A cikkíró a főügyész túlkapásait bizonyítandó kitért arra is, hogy a DNA a "döntő napon" egy korábbi választási kampány kiadásait igazoló számlákat bekérve "támadást intézett" a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) Prahova megyei szervezete ellen, amelynek berkeiből elindult az a - bizonyítékokat hamisító DNA-ügyészeket leleplező - sajtókampány, amely előkészítette a közhangulatot Kövesi eltávolítására.

A jobbközép ellenzékkel szimpatizáló Realitatea hírtelevízióban Cosmin Gusa politikai elemző úgy vélte: a Kövesi elmozdítására tett javaslat "vihar a biliben". Az elemző arra utalt, hogy a döntés a jobboldali államfő kezében van, aki már előre jelezte, hogy nem lát okot Kövesi leváltására.

Gusa szerint a történetnek politikai szempontból két nyertese van: a "korrupcióellenes harc bajnoka" szerepében ismét helyzetbe hozott Iohannis és Liviu Dragnea szociáldemokrata elnök, aki a főügyész fejét követelő párttársai előtt most elmondhatja: "legalább annyit" elért, hogy a miniszter "megpróbálta".

Az ellenzéki B1 hírtelevízióban Alina Mungiu Pippidi politológus úgy vélte: Toader "elég jó" jelentést készített, de érveit túlságosan bonyolult szaknyelven adta elő, nem fogja elérni Kövesi elmozdítását. Az elemző szerint Toader kezdeményezése csak tovább mélyíti a társadalmi árkokat, a szembenállást, a szociáldemokraták pedig egy nagy nemzetközi botránynak tették ki az országot, mert lépésüket mindenki úgy fogja értelmezni, hogy Románia a "korrupcióellenes hőst" támadja.

Az ellenzéki Adevarulban Sebastian Zachmann úgy értékeli: Toader elindította a korrupt PSD-politikusok újabb offenzíváját azt igazságszolgáltatás ellen, csapdát állítva Iohannisnak. A szerző szerint, ha az elnök belemenne Kövesi leváltásába, búcsút mondhat második mandátumának, mert hívei így is nehezen bocsátják meg neki, hogy semmilyen ellenállást nem tanúsított a harmadik PSD-kormány beiktatásakor.

Ha viszont az államfő megtagadja Kövesi leváltását, a kormánytöbbség felfüggesztheti őt hivatalából, így Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök venné át ideiglenesen az államfői hatalmat, aki pontot tehet a DNA-főügyész leváltásának ügyére - véli az Adevarul cikkírója.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!