A román legfelsőbb bíróság jogerősen leállította egy Arad megyei falu teljes területének a visszaszolgáltatását

Külföld, 2017.06.09

A román legfelsőbb bíróság egy pénteken kimondott jogerős ítéletben végérvényesen leállította az Arad megyei Zarándnádas (Nadas) falu teljes területének és a körülötte levő erdőknek a visszaszolgáltatását - közölte a Digi24 hírtelevízió.

A 8700 hektáros terület - amelyen a nyolcszáz lelkes falu is található - egykor Grósz József birtokához tartozott, aki fakereskedőként vásárolta meg a térség erdőit, és ezek kitermeléséhez a 19. és 20. század fordulóján keskeny vágányú vasutat is épített.

A területet az utolsó tulajdonos örököseként fellépő egyik aradi család perelte vissza. 2006-ban a borosjenői (Ineu) bíróság megállapította az igénylők jogosultságát, és ezt az Arad megyei törvényszék is megerősítette, így 2009-ben a Colteu család tulajdonosként betábláztatta a többnyire erdő borította területet. Két évvel később Zarándnádas lakóinak a tiltakozását váltotta ki, hogy az új tulajdonos megpróbált kilakoltatni a területről egy családot.

Ekkor a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) is átvizsgálta az örökösödési dossziét, és egy általa elkészíttetett szakértői vizsgálat megállapította, hogy nem hitelesek azok az iratok, amelyek alapján a terület visszaszolgáltatása történt. A Digi 24 hírportál szerint a vizsgálat felszínre hozta, hogy a Grósz vagyon utolsó tulajdonosa 1939-ben eladta a területet, így a kommunista állam már nem a Grósz családtól vette el a birtokot.

A Specialarad.ro portál felidézte: a DNA keresete nyomán 2016 decemberében a Temesvári táblabíróság megsemmisítette a visszaigénylés alapját képező örökösödési bizonylatot, és mindazokat az iratokat, amelyeket ez alapján állítottak ki. Ez az ítélet emelkedett jogerőre a legfelsőbb bíróság pénteken hozott határozata által.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!