A román parlament leváltotta a közszolgálati rádió vezetőségét

Külföld, 2017.04.26

A román parlament szerdán leváltotta a közszolgálati rádió igazgatótanácsát és elnök-vezérigazgatóját, és egy volt szociáldemokrata szenátort nevezett ki ideiglenesen az intézmény élére.

A román parlament két házának együttes ülése elutasította a közintézmény tavalyi éves tevékenységi jelentését, ami automatikusan Ovidiu Miculescu elnök-vezérigazgató, valamint az igazgatótanács leváltását jelentette. 233-an szavaztak a jelentés elutasítása mellett, 63-an ellene 5 tartózkodás mellett.

A parlament szinte azonnal megválasztotta ideiglenes elnök-vezérigazgatóvá Georgica Severin volt szociáldemokrata párti szenátort, hogy az intézmény ne maradjon vezető nélkül. Kinevezését a román kormánykoalíció fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolta.

2012-ben Miculescu is a PSD támogatásával került a rádió élére.

A kormánypártok azzal indokolták Miculescu leváltását, hogy februárban jogerősen elvesztette azt a pert, amelyet az összeférhetetlenségi ügynökség egyik korábbi határozata ellen indított. Ebben megállapították, hogy Miculescu 2012 előtt két évig tisztségbeli összeférhetetlenség vétségét követte el, ugyanis egy időben volt tagja a román rádió igazgatótanácsának, valamint igazgató a rádiókommunikációs infrastruktúrát birtokló állami vállalatnál.

Raluca Turcan, az ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnöke "politikai kivégzésnek" nevezte a rádió vezetőségének a leváltását. Turcan szerint Miculescut azért menesztették, mert konfliktusba került a PSD elnökével, Liviu Dragneával.

A PSD elnökének javaslatára fogadta el tavaly a parlament a lakosság által fizetett rádió- és televízió illeték eltörlését. Ebből az illetékből biztosították a két közszolgálati intézmény költségvetésének jelentős részét. A közrádió és -televízió vezetői tiltakoztak az intézkedés ellen, mert úgy vélték, hogy a jelenlegi, állami költségvetésen keresztül történő közvetlen finanszírozás kiszolgáltatottá teszi a két intézményt a mindenkori kormányoknak, amelyek beavatkozhatnak a műsorszerkesztési politikába.

A román ellenzék szerint indokolatlan volt a rádió vezetőségének a leváltása, mert az intézmény nyereségesen működik és piacvezető a hallgatottság szempontjából.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!