A szociáldemokraták beperlik az Osztrák Néppárt elnökét átláthatatlan kampányfinanszírozásról szóló kijelentése miatt

Külföld, 2017.09.01

Néhány héttel az előrehozott parlamenti választások előtt az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) beperli koalíciós partnere, az Osztrák Néppárt( ÖVP) elnökét, Sebastian Kurzot egy hétfőn elhangzott kijelentése miatt, amely szerint átláthatatlan választási kampányfinanszírozás történt, egy osztrák vállalkozó jelentős összeggel támogatta a szociáldemokrata pártot.

Sebastian Kurz, külügyi és integrációs miniszter, néppárti elnök hétfőn volt vendége az osztrák közszolgálati televízió (ORF) Sommergespräche elnevezésű választási riportműsorának. Kurz akkor arról beszélt, hogy Hans Peter Haselsteiner építési vállalkozó postafiókcégeken és egyéb egyesüléseken keresztül százezer euróval (31 millió forint) támogatta az SPÖ-t. Haselsteiner a Strabag építőipari vállalat egykori elnöke, korábban a Liberális fórum elnevezésű párt politikusa volt.

Kurz arról is beszélt, hogy az áttekinthetően nyilvántartott adományozás azt jelzi, hogy nincs rejtegetnivaló. Elmondta: sokan nem tartják be a szabályokat, és utalt arra is, hogy a néppárt minden támogatási összeget feltüntet a honlapján. A szabályzás szerint a pártoknak 3500 euró (mintegy 1,1 millió forint) feletti adományokat jelezniük kell a számvevőszéknek.

Georg Niedermühlbichler, az SPÖ pártigazgatója szerint Kurznak volt pár napja, hogy visszavonja a "vádakat", azonban "csak hallgat a hazugságról, amelyet nézők milliói előtt mondott". Niedermühlbichler azt közölte, hogy az SPÖ hitelességének megőrzése miatt "kényszerültek arra", hogy megtegyék a jogi lépést, hiszen "a párt semmilyen támogatást nem fogadott el Haselsteinertől és ajánlatot sem kapott rá".

A Die Presse című osztrák lap szerdán azt közölte, hogy Haselsteiner alapító tagja a Weil's um was geht elnevezésű, szabadságpárt-ellenes platformnak, amelynek egyszer 1500 eurót (470 ezer forint) adományozott.

"Nem gondoltam még soha arra, hogy az SPÖ-nek pártadományt folyósítok. Mindenki tudja, hogy nem szociáldemokrata, hanem liberális vagyok, a Neos pártot támogatom" - nyilatkozta a vállalkozó a Der Standard című osztrák lapnak szerdán.

Az ÖVP főtitkára Elisabeth Köstinger az APA osztrák hírügynökséggel pénteken közölte, hogy a Weil's um was geht az "FPÖ és az ÖVP" ellenében létrehozott, de közvetetetten az SPÖ-t támogató szervezet. "Kíváncsian várjuk, hogy a további adományokat is nyilvánosságra hozzák-e és milyen összegű támogatások érkeztek be eddig" - jelentette ki az ÖVP főtitkára.

Korábbi lapinformációk szerint Haselsteiner a Neosnak idén mintegy 400 ezer eurót (124 millió forint) és az államfőválasztási kampányban Alexander Van der Bellennek, a zöldek által támogatott jelöltnek százezer eurót (31 millió forint) adományozott már.

Az előrehozott parlamenti választást október 15-én tartják Ausztriában. A felmérések továbbra is határozott néppárti előnyt mérnek valamint szoros szociáldemokrata-szabadságpárti küzdelmet jeleznek előre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!