A Vatikánba hívta a fiatalokat Ferenc pápa

Külföld, 2017.10.04

Katolikus, más vallású és ateista fiatalokat is a Vatikánba hívott Ferenc pápa a szerdai általános audiencián. A világ különböző részeiből várt fiatalok 2018. március 19. és 24. között tanácskoznak a hitről és az őket övező világról.

A fiatalok most bejelentett találkozója megelőzi a 2018 októberében esedékes XVI. rendes püspöki zsinatot (szinódus), amely a "A fiatalok, a hit és a hivatástisztázás" címet kapta.

Az olasz sajtó megfogalmazása szerint a következő zsinat a fiatalokról szól, ezért szólította Ferenc pápa őket Rómába.

A pápai bejelentést követő vatikáni közlemény szerint a fiatalok lehetőséget kapnak, hogy beszéljenek elvárásaikról és vágyaikról, valamint kétségeikről és aggályaikról a "mai világ összetett történései" közepette.

Nem ez az első alkalom, hogy a püspöki zsinatot úgynevezett zsinat előtti találkozó előzi meg: hasonlót tartottak az 1987-es és az 1991-es zsinat előtt is.

A márciusi találkozóra a katolikus egyházmegyéket és a keleti egyházakat képviselő fiatalokat várják más vallások fiataljaival együtt, egyházi ifjúsági mozgalmak és egyesületek tagjait, a szerzetesi életre vagy papi hivatásra készülő fiatalokat, valamint az oktatásban, a kulturális életben, sportban fiatalokkal foglalkozó szakértőket, pedagógusokat és önkénteseket.

A találkozón felmerülő témák, kérdések, javaslatok a püspöki zsinat részét jelentik majd. Június óta konzultációra bocsátották a szinódusra készült honlapot is - youth.synod2018.va -, amelyen olvasható a szinódus előkészítő dokumentuma (Lineamenta), valamint az a kérdőív, amelynek válaszai szintén a püspöki zsinat tartalmát bővítik. Mindezek alapját készül majd el október előtt a zsinat úgynevezett munkaokmánya (Instrumentum laboris), amelyet a püspökök a zsinaton megvitatnak.

A szinódus az egyház püspökeinek időszakos gyűlése, amelynek témáját a pápa jelöli ki. Ferenc pápa nem sokkal megválasztása után rendkívüli püspöki zsinatot hirdetett meg a családról, amelyet 2014 októberében tartottak meg, majd ezt 2015-ben rendes püspöki zsinat követett. A szinódus nem döntéshozó, hanem tanácsadó szerv. A szinódus záródokumentumát átadják a pápának. A 2015-ös zsinatot Ferenc pápa A szeretet öröme (Amoris laetitia) kezdetű apostoli buzdítása követte.

A két évvel ezelőtti zsinat egyik újdonsága az volt, hogy a szinódus egy része a nyilvánosság előtt zajlott egyenes internetes közvetítésben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!