Áder Horvátországban - Potápi: Szent László Közép-Európa minden népéhez szólni tudott

Külföld, 2017.04.13

Szent László volt az első olyan uralkodó, aki Közép-Európa minden népéhez szólni tudott - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, amikor Áder János magyar és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő jelenlétében megnyitotta a Szent László életét, kultuszát és szellemi örökségét bemutató kiállítást csütörtökön a zágrábi Magyar Kulturális Intézetben.

A Szent László-emlékév alkalmából rendezett, Tiszta hittel, erős kézzel című kiállítás megnyitóján Sokcsevits Dénes, a kulturális intézet igazgatója mondott köszöntőt, majd Potápi Árpád János és Zdravka Busic horvát külügyi államtitkár tartott megnyitó beszédet.

Potápi Árpád János nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy Szent László életútjának legfontosabb állomásai kijelölik azt a keretet és teret, amelyben élt és gondolkodott: Krakkó környékén született, Zágrábban alapított püspökséget, Nyitrán halt meg, végső nyughelye pedig Nagyváradon található. Az államtitkár szavai szerint bátor vitézségével, bölcs jellemével, szigorú, mégis igazságos törvényeivel a magyar uralkodó korának közép-európai eszményképe volt: tisztelete ma is összekapcsol horvátot, lengyelt, szlovákot és magyart.

"László királynak azonban nemcsak a közép-európai eszme, de a magyar-horvát kapcsolatok megteremtésében is úttörő szerepe volt" - mondta Potápi Árpád János, majd hozzáfűzte: vele és általa indul el a két nemzet több mint 800 éven át tartó, még Európa egészét nézve is példa nélkülinek mondható együttműködése.

I. László király utódainak uralkodása alatt vált Zágráb a térség stabil központjává, a Horvát Királyság pedig a Magyar Királyság legfontosabb szövetségesévé - mondta a politikus.

"Azóta mi, magyarok és horvátok hosszú utat jártunk be együtt. Közös történelmünk során megtanultuk, hogy Szent László ránk hagyott művének megvédésében csak egymásra számíthatunk" - hangsúlyozta Potápi Árpád János.

Zdravka Busic horvát külügyi államtitkár arról beszélt: Horvátország és Magyarország baráti ország, amely megpróbál a lehető legjobb kapcsolatot ápolni. A két ország a számos közös érdekeltségen túl szövetséges az Európai Unióban és NATO-ban is - tette hozzá. A külügyi államtitkár úgy vélte: mindkét ország azon munkálkodik, hogy Európa ezen részén tartós béke és stabilitás uralkodjon. Reményét fejezte ki, hogy a következő években ez az együttműködés még erősebb lesz.

Áder János a kiállítás megnyitója előtt látogatást tett a Magyar Kulturális Intézet közelében fekvő zágrábi székesegyházban, a kiállítást követően pedig búcsúbeszélgetést folytatott a horvát államfővel.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!