Alkotmányossági kifogást emelt a leváltott román kormányfő, mert nem tartották be a szavazás titkosságát

Külföld, 2017.06.29

Az alkotmánybíróságnál panaszolta be Sorin Grindeanu román ügyvivő miniszterelnök csütörtökön a parlamentet, arra hivatkozva, hogy a - kormánya bukását eredményező - bizalmatlansági indítvány elbírálásakor nem tartották be a szavazás titkosságát.

A korlátozott jogkörökkel még hivatalban lévő román kormányfő szerint emiatt alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett az államhatalom két ága között. Grindeanu az alkotmánybíróság elnökének írt levelében leszögezte: nem a voksolás eredményének a megsemmisítését kéri, csak arra keres megoldást, hogy a törvényhozók a jövőben megszorítások nélkül, kizárólag a választóik érdekeit és saját meggyőződésüket szem előtt tartva adhassák le voksukat azokban az esetekben, amelyekben a házszabály titkos szavazást ír elő.

Grindeanu előző napi sajtóértekezletén úgy vélekedett: a parlament méltóságán aluli volt az a látvány, ahogyan a pártvezetés döntését végrehajtva a Szociáldemokrata Párt (PSD) törvényhozói látható módon adták le szavazataikat, ezt pedig - az esetleges "árulók" leleplezése érdekében - folyamatosan ellenőrizték is az urnák mellé kirendelt PSD-s honatyák.

A PSD elnöke ellen lázító Grindeanut a nem magyar kisebbségi képviselők segítségével, csekély szavazattöbbséggel múlt héten buktatta meg az őt januárban tisztségbe juttató szociálliberális kormánykoalíció, miután a pártja politikai támogatásától megfosztott politikus nem volt hajlandó önként lemondani a miniszterelnöki posztról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!