TV műsor

Államtitkok kiszivárogtatásáért ismét börtönre ítélték a legfőbb török ellenzéki párt egyik politikusát

Külföld, 2018.02.13

Öt év és tíz hónap börtönbüntetésre ítélte egy isztambuli bíróság kedden a legfőbb török ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) egyik képviselőjét, Enis Berberoglut, miután vétkesnek találták államtitkok kiszivárogtatásában - írta a Sözcü kemalista török ellenzéki napilap internetes oldalán, emlékeztetve, hogy a politikus hasonló vád miatt korábban egyszer már 25 év börtönt kapott, de azt a döntést később semmissé nyilvánították.

Berberoglu évekkel ezelőtt felvételeket jutatott el a Cumhuriyet című kormánykritikus napilap szerkesztőségének arról, hogy a török titkosszolgálat kamionjai fegyvereket és lőszereket szállítottak Szíriába 2014 januárjában. Az újság 2015 májusában fotókkal alátámasztott cikket jelentetett meg az ügyről.

A kemalista politikusra tavaly júniusban egy másik isztambuli bíróság 25 év szabadságvesztést szabott ki, de akkor az államtitkok kiszivárogtatása mellett még a kémkedés is ott állt a vádiratban. Az utóbbi bűncselekmény ezúttal már nem szerepelt a szövegben.

A júniusi döntés ellen Berberoglu fellebbezett és a határozatot októberben semmissé nyilvánították. Új eljárás indult, a CHP-képviselő pedig továbbra is letartóztatásban maradt.

A keddi ítélethirdetés közbiztonsági okok miatt nem nyilvánosan zajlott. Berberoglu sem volt jelen a bíróságon, a börtönből videóhíváson keresztül kapcsolódott be a tárgyalásba.

A Sözcü tudomása szerint Berberoglu a mai döntésre reagálva a tárgyalóteremben tartózkodó családtagjainak és ügyvédeinek azt mondta: "25 évvel kezdtük, 5 évre csökkentünk, ne szomorkodjatok".

A CHP elnöke, Kemal Kilicdaroglu, a párt keddi parlamenti frakcióülésén kijelentette, hogy a CHP nem fogadja el az újabb börtönbüntetést. Mint fogalmazott: "Enis testvérem, ne bánkódj! Biztos vagyok benne, hogy felmentést kapsz."

Kilicdaroglu tavaly nyáron úgy tiltakozott Berberoglu bebörtönzése ellen, hogy nagy nyilvánosság előtt elgyalogolt Ankarából a 425 kilométerrel távolabbi Isztambulba. A csaknem egy hónapig tartó "Igazságmenet" nevű kampányt óriási ellenzéki tüntetés zárta.

Berberoglu az első CHP-képviselő, akit a 2016 júliusában végrehajtott puccskísérlet után átfogó tisztogatások keretében börtönre ítéltek.

A török vezetés azt állítja, hogy a titkosszolgálat humanitárius segélyszállítmányokat küldött Szíriába az ottani türkméneknek, akik mind Bassár el-Aszad elnök rezsimje, mind az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcolnak.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!