Amerikai házelnök: Donald Trump nem adhat kegyelmet önmagának

Külföld, 2018.06.06

Donald Trump elnök nem adhat kegyelmet önmagának - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Paul Ryan, a szövetségi törvényhozás leköszönő republikánus házelnöke.  Trump korábbi kijelentésére reagálva.

"Senki nem állhat a törvény fölött" - fogalmazott Ryan. Az elnök a hét elején egy sor Twitter-bejegyzésben foglalkozott a Robert Mueller vezette különleges bizottság Oroszországgal foglalkozó vizsgálatával, s a többi között azt írta: "megvan az abszolút hatalma" ahhoz, hogy önmagát is kegyelemben részesítse. "

"Ahogy azt számos jogtudós is elmondta, abszolút jogom van ahhoz, hogy (elnöki) kegyelemben részesítsem magam, de miért is tennék ilyet, amikor semmi rosszat nem tettem?" - fogalmazott Trump, megismételve, hogy az esetleges orosz befolyást firtató vizsgálatot továbbra is "boszorkányüldözésnek" tartja.

Paul Ryan leszögezte: nem hiszi, hogy Trump megteheti ezt, jóllehet, nem tudja pontosan, hogy vajon van-e erre egyáltalán jogi lehetőség.

Korábban Rudy Giuliani, Trump új ügyvédje azt mondta az NBC televíziónak: elképzelhetetlennek tartja azt, hogy az elnök saját magának megkegyelmezzen, és egy ilyen lépés valószínűleg a hivatalából való azonnali felfüggesztéssel járna.

Ryan szerdán kitért a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) keretein belül folyó, Oroszországnak a 2016-os amerikai választási folyamatba történt esetleges beavatkozását feltárni szándékozó vizsgálatra is. Mint mondta: az FBI "pontosan azt tette, amit tennie kellett", amikor mindent elkövetett orosz tisztségviselők és a Trump-kampánycsapat tagjai közötti esetleges kapcsolatok feltérképezésére. A wisconsini politikus ezzel arra a nyilvánosságra került - és vitát kavaró - információra utalt, miszerint az FBI bizalmas informátort vett igénybe, amit Donald Trump úgy minősített: "ügynököt építettek be" a kampánycsapatába.

A házelnököt, aki már korábban bejelentette, hogy az év végén visszavonul az országos politikától, az újságírók kérdezték az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) jövőjéről is. Paul Ryan azt hangsúlyozta: "még messze" vannak attól, hogy a törvényhozás ezzel foglalkozzék, hiszen az érintett három ország - az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó - vezetőinek egyelőre nem sikerült megállapodniuk az újratárgyalt egyezmény részleteiben.

Közben szerdai amerikai sajtóinformációk szerint a Fehér Ház legalább egy tucatnyi - a CNN hírtelevízió szerint mintegy harminc - újabb kegyelmi kérvény elfogadását készíti elő. Donald Trump a múlt héten részesítette kegyelemben Dines D'Souza konzervatív írót, publicistát, s akkor megemlítette, hogy várhatóan kegyelemben részesíti Rod Blagojevichet, Illinois állam volt demokrata párti kormányzóját, akit 13 évi börtönbüntetésre ítéltek korrupcióért, valamint Martha Stewart üzletasszonyt, akit bennfentes kereskedelemért ítéltek el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!