Amerikai szankciók - Moszkva a szankciókat bevezető országok áruinak és szolgáltatásainak korlátozására készül

Külföld, 2018.04.13

Az Egyesült Államok, valamint az Oroszország elleni szankciókat támogató országok áruira, szolgáltatásaira, állampolgáraira és szellemi tulajdonjogára vonatkozó korlátozások és tilalom bevezetésére hatalmazná fel az orosz kormányt az a törvénytervezet, amelyet pénteken nyújtottak be az Állami Duma négy frakciójának képviselői.

A jogszabály-tervezet, amelyet várhatóan az orosz parlament alsóháza várhatóan májusban tűz majd napirendjére, kiterjed a mezőgazdasági termékekre, a nyersanyagokra, az élelmiszerekre, az olyan gyógyszerekre, amelyeknek megfelelőjét gyártják Oroszországban, a dohánytermékekre, az alkoholra és az IT-technológiákra (a korlátozás a személyes felhasználásra szánt cikkeket nem érinti.)

A lehetséges intézkedések között szerepel az együttműködés felfüggesztése a nukleáris energetikában, a repülőgépgyártásban és a rakétahajtómű-iparban is. Korlátozhatják az állami és közszolgálati tulajdon privatizációjában, valamint a közbeszerezésben való külföldi részvételt. Növekedhetnek az ellenintézkedések hatálya alá eső országok orosz légtérben teherszállítást végző légitársaságainak nyújtott léginavigációs szolgáltatások díja is.

A tervezett intézkedéscsomag magában foglalja annak engedélyezését is, hogy Oroszországban az egyesült államokbeli és az azt támogató országokból származó jogtulajdonosok beleegyezése nélkül gyárthassanak termékeket, és hogy "kimeríthessék a védjegyekkel kapcsolatos kizárólagos jogot" ezen országok vagy azon oroszországi gyártók esetében, amelyekben az érintett külföldi tulajdonosok több mint 25 százalékkal rendelkeznek.

Mihail Jemeljanov, az orosz parlamenti alsóház államépítési és törvényalkotási bizottságának alelnöke az Interfax hírügynökségnek kijelentette: ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy - mint fogalmazott - "mi magunk tudunk majd termékeket előállítani a jogtulajdonos engedélye nélkül, ha rendelkezésünkre áll az ehhez szükséges technológia".

"Vagyis gyomorszájon vágjuk az amerikaiakat, mert minden sikerüket és elsősorban az angolszász, a nyugati világ dominanciáját éppen a szellemi tulajdon biztosítja, és mi erre a jogra mérünk csapást" - mondta Jemeljanov.

Arkagyij Dvorkovics orosz miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Oroszország korlátozni fogja az érintett országokból érkező kohászati importot olyan területeken, ahol ez nem érinti lényegileg a termelés folyamatát, és ahol a behozatal hazai forrásból pótolható. (Az amerikai szankciók az orosz kohászati cégek közül eddig egyedül az Oleg Gyeripaszka tulajdonában lévő RuszAlt érintették).

Vlagyimir Zsirinovszkij populista pártvezető közlése szerint a kormány emellett politikai természetű felhatalmazást kap arra, hogy összeállítsa azoknak az amerikai állampolgároknak a listáját, akik nem utazhatnak be Oroszországba. A tilalom kiterjedhet a magas képesítésű, Oroszországban munkát vállalni szándékozó szakemberekre is.

Elfogadása esetén a törvény felhatalmazná a kormányt a korlátozandó áruk és szolgáltatások pótlását és a belső piac ösztönzését szolgáló intézkedések kidolgozására.

A törvénytervezet értelmében az intézkedéseket akkor fogják bevezetni, ha az az Egyesült Államok és más, Moszkva ellen gazdasági szankciókat bevezetett országok lépései Oroszország területi integritásának és biztonságának csökkenését, valamint gazdaságának destabilizálását célozzák.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kijelentette, hogy a Kreml még nem ismeri részleteiben a képviselők által javasolt ellenintézkedéseket, de biztos benne, hogy azok nem ártanak az orosz nemzeti érdeknek. A kérdésre, hogy vajon Oroszország nemzeti érdekei nem térnek-e el állampolgárainak fogyasztói érdekeitől, Peszkov kijelentette: az állampolgároknak és az országnak ugyanazok az érdekei.

Gennagyij Onyiscsenko, az alsóház oktatási és tudományos bizottságának alelnöke a TASZSZ-nak úgy nyilatkozott, hogy a korlátozások az ő szakterületét nem érintik majd. Mint mondta, épp ellenkezőleg, Moszkva a hangsúlyt az orosz-amerikai oktatási és tudományos együttműködés fejlesztésére helyezi, mert "arról, ami ma történik, nem az amerikai nép dönt, hanem globális dominanciához szokott amerikai elit"

Washington a múlt pénteken jelentette be, hogy szankciókkal sújtott orosz oligarchákat, vállalatokat és kormányzati tisztségviselőket a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt káros beavatkozás, a Krím elcsatolása és a szíriai szerepvállalás miatt.

Az amerikai pénzügyminisztérium által bejelentett büntetőintézkedések hét oligarchát, tizenkét általuk tulajdonolt vagy ellenőrzött vállalatot, állami fegyverkereskedő cégeket, egy bankot, valamint tizenhét kormányzati tisztségviselőt érintenek. A szankciók részeként befagyasztják az érintettek amerikai joghatóság alá eső kinnlevőségeit, és megtiltják az amerikai állampolgároknak, hogy üzletet kössenek velük.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!