Amerikai tüntetések - A minneapolisi rendőrfőnök változtatásokat ígér, Floyd testvére a kongresszusban

Külföld, 2020.06.10

A minneapolisi rendőrfőnök változtatásokat ígért szerdán, a május 25-én rendőri erőszak következtében meghalt és már el is búcsúztatott George Floyd testvére pedig a kongresszusban a törvényhozókat sürgette reformok meghozatalára.

Szerdai sajtóértekezletén a minneapolisi rendőrség vezetője, Medaria Arradondo bejelentette: kivonulnak a rendőrszakszervezettel folytatott tárgyalásokról, s meg is szakítják vele a kapcsolatot, mert úgy látják, hogy a szervezet akadálya a rendőrségi reformoknak.

"Elporladt a bizalom" - fogalmazott Arradondo, arra utalva, hogy a városban jelentősen romlott a rendőrség megítélése.

Hangsúlyozta, hogy új módszereket akarnak bevezetni az esetlegesen erőszakos rendőrök kiszűrésére. Mint fogalmazott, "korai jelzőrendszert" építenek ki, gyorsabb fellépést tesznek lehetővé a durva rendőrökkel szemben, valamint erősítik az utcán járőröző rendőrök ellenőrzését is.

A bejelentésre néhány nappal azt követően került sor, hogy a demokrata többségű minneapolisi városi tanács úgy döntött, hogy feloszlatja a városi rendőrséget.

"A városunknak most leginkább reménységre és reformintézkedésekre van szüksége" - jelentette ki a rendőrfőnök. Leszögezte, hogy alapvető és helyesen végrehajtott változtatások szükségesek. Emellett azt ígérte, hogy a reformok elfogadásának folyamata tanácsadók bevonásával fog zajlani és átlátható lesz.

Közben a szövetégi képviselőház igazságügyi bizottsága Washingtonban meghallgatást tartott a rendőri erőszakról, amelyen megjelent Philonise Floyd, a május 25-én rendőri erőszak következtében Minneapolisban meghalt George Floyd öccse is. "George azon a napon senkit sem bántott. Nem érdemelte meg, hogy 20 dollár miatt meghaljon. Egy fekete ember élete 20 dollárt ér? 2020-ban?" - tette fel a kérdést. Valószínűleg arra a húszdolláros bankjegyre célzott, amely miatt George Floydot igazoltatták. A rendőrséget ugyanis azért hívták ki, mert a gyanú szerint a férfi hamis pénz forgalmazásában vett részt.

Philonise Floyd azzal fordult a törvényhozókhoz: "önökön múlik, hogy a bátyám halála ne legyen hiábavaló".

A demokrata párti többségű képviselőház átfogó rendőrségi reformterven dolgozik. Ezt várhatóan július 4-én terjeszti elő.

A szakértők szerint a meghallgatás is tükrözte a demokraták és a republikánusok közötti nézetkülönbségeket a helyzet megítélésében, illetve a szükséges lépéseket illetően. A demokraták úgy vélik, hogy a rendőrségi gyakorlat és az ezzel kapcsolatos emberi jogi helyzet általában is rossz. A republikánusok véleménye szerint csupán "néhány kukacos alma került a gyümölcsös kosárba", és néhány rendőr erőszakos fellépése miatt nem lehet általánosan negatív ítéletet mondani a rendőrségre.

Jim Jordan, az igazságügyi bizottság republikánus képviselője leszögezte: "valóban itt van az ideje az igazi vitának és az igazi megoldásoknak azt illetően, hogy a rendőrség hogyan bánik az afroamerikaiakkal". Ugyanakkor kiállt a tüntetéseken megnyilvánuló erőszakkal szembeni erőteljes rendőri fellépés mellett is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!