Amerikai igazságügyi miniszter: a kormány hatályon kívül helyezi a DACA-programot

Külföld, 2017.09.05

Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter kedden Washingtonban bejelentette, hogy a kormány hatályon kívül helyezi az illegális bevándorló fiatalokat védő DACA-programot. A miniszter bejelentése után Donald Trump elnök is közleményt adott ki, a többi között azt hangoztatva, hogy fokozatos folyamatról van szó.

Sessions alkotmányellenesnek minősítette az előző amerikai elnök, Barack Obama által öt évvel ezelőtt elnöki rendelettel bevezetett, Elhalasztott Intézkedés a Gyermekkorban Érkezetteknek (DACA) nevű programot. A program a kiutasítástól védte azt a mintegy 800 ezer, többségében mexikói és spanyolajkú fiatalt, akit illegális bevándorlóként érkező szüleik hoztak az Egyesült Államokba.

Jeff Sessions azzal érvelt a program visszavonása mellett, hogy nyíltan megkerüli az érvényes bevándorlási törvényeket, továbbá elveszi a munkalehetőségeket az amerikai állampolgároktól. "Nem fogadhatunk be mindenkit, aki ide szeretne jönni, ez ilyen egyszerű" - fogalmazott a minisztériumban elmondott beszédében Sessions. Leszögezte: az igazságügyi tárca ezért azt ajánlotta Donald Trump elnöknek és a belbiztonsági minisztériumnak, hogy kezdje meg a DACA "fegyelmezett visszavonását". A miniszter hangsúlyozta: "határozott meggyőződésünk, hogy ez a felelősségteljes lépés". Felhívta a figyelmet arra, hogy a kongresszuson a sor. Szavai szerint a kongresszusnak a nemzet érdekeit szem előtt tartó átfogó bevándorlási politikát kell kidolgoznia.

Jeff Sessions nem jelölt meg határidőt a DACA-program visszavonásának végrehajtásához. Beszéde után néhány perccel Elaine Duke, ügyvezető belbiztonsági miniszter közleményt adott ki, amelyben bejelentette: megkezdik a visszavonás folyamatát. Újságírókkal tartott telekonferenciáján Duke közölte azt is: néhány olyan fiatal, akinek a munkavállalási engedélye jövő március 5-én jár le, még az idén október 5-ig kérvényezheti a meghosszabbítását. Ez azt is jelenti - az ügyvezető miniszter megfogalmazásában - hogy a kongresszusnak hat hónapja van új törvény megfogalmazására.

A visszavonás bejelentésének napjától - azaz szeptember 5-től - kezdve azonban új DACA-engedélyt nem adnak ki.

Az első reakciók vegyesek voltak. Paul Ryan, házelnök reményét fejezte ki, hogy a képviselőház és a szenátus képes lesz megegyezésre jutni az átfogó és tartós bevándorlási törvény ügyében. Nancy Pelosi, a demokrata párti képviselőcsoport vezetője "szégyenletesnek" és "a politikai gyávaság" megnyilvánulásának nevezte a döntést, Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakcióvezetője pedig leszögezte: a demokraták annak megakadályozásán fognak dolgozni, hogy Trump "szörnyen rossz döntése valósággá váljék". Schumer újságíróknak azt mondta: "az amerikaiak tisztában vannak azzal, hogy milyen szívtelen dolog megszüntetni a DACA-t". A republikánus John McCain szenátor szerint a döntés "a bevándorlási politika rossz megközelítése".

Az igazságügyi miniszter bejelentése után Donald Trump közleményt adott ki. Az elnök leszögezte: nem szeret szüleik tetteiért megbüntetni gyermekeket, akik közül sokan ma már felnőttek, "de azt is el kell ismernünk, hogy azért vagyunk a lehetőségek nemzete, mert a törvényesség nemzete vagyunk". Trump felhívta a figyelmet arra, hogy fokozatos folyamatról van szó, kiadott DACA-engedélyek csak 6 hónap múlva kezdenek lejárni, és valójában 24 hónapon keresztül érvényben maradnak. "Nem egyszerűen arról van szó, hogy megszüntetem a DACA-t, hanem inkább arról, hogy lehetőséget teremtek a kongresszusnak ahhoz, hogy végre cselekedjék" - fogalmazott a közleményben Trump. Utalt arra, hogy az igazságügyi miniszter és jogi szakértők szerint a DACA alkotmányellenes, az előző elnök, Barack Obama a kongresszus megkerülésével hozta létre, ezért nem lehet sikeresen megvédeni a bíróságokon sem.

Az amerikai elnök fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy szerinte Washingtonban "senki nem mutatott együttérzést azon amerikaiak millióival, akik ennek a tisztességtelen rendszernek az áldozatai voltak". Majd hozzátette: "mielőtt feltesszük a kérdést, hogy mi a korrekt az illegális bevándorlókkal, meg kell kérdeznünk az is, hogy mi a korrekt az amerikai családokkal, diákokkal, adófizetőkkel és a munkát keresőkkel".

Trump azt ígérte, hogy "szívvel és együttérzéssel", de törvényes és demokratikus folyamat révén oldják meg a DACA-ügyet és ezzel egyidejűleg a bevándorlás reformját is. "A kongresszuson a sor, hogy cselekedjék!" - fogalmazott. Washingtonban, a Fehér Ház előtt tüntetők jelentek meg. Az amerikai televíziókban megszólaltatottak között volt, aki "a fehér felsőbbrendűség megnyilvánulásának" minősítette a döntést a DACA visszavonásáról, mások a bizonytalanság légköréről beszéltek, és sokan hangoztatták, hogy "a végsőkig küzdenek ellene.

A mexikói külügyminisztérium nyilatkozatban fejezte ki "mély aggodalmát" a döntés és az ennek nyomán kialakuló vélelmezett bizonytalanság miatt. A nyilatkozatban a minisztérium leszögezte: Mexikó erősíti majd erőfeszítéseit, hogy jogi, konzuli segítséget nyújtson a DACA visszavonásával érintett mexikói gyökerű fiataloknak. "A mexikói kormánynak erkölcsi kötelessége, hogy együttműködjék az Egyesült Államok végrehajtó és törvényhozó hatalmával a jogi bizonytalanság gyors megoldása érdekében" - olvasható a közleményben. A kommüniké bejelentette azt is: a mexikói kormány tárt karokkal várja a visszatérő fiatalokat, és munkát, hitel- és oktatási programokat biztosít majd nekik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!