Amerikai rabbiszervezetek elégedetlenek Trumpnak a charlottesville-i erőszakra adott válaszával

Külföld, 2017.08.24

Amerikai rabbiszervezetek csütörtökön bejelentették: törlik az őszi zsidó ünnepek alkalmával szokásosan megtartott videokonferenciát az amerikai elnökkel.

A Politico című lap idézte a rabbik négy csoportjának közös közleményét, amelyben a csoportok vezetői ismertették elhatározásukat.

A négy szervezet Donald Trump elnöknek a charlottesville-i erőszakra adott válaszával indokolta döntését. Véleményük szerint az elnök megnyilvánulásaiból "oly mértékben hiányzott a vezetőktől elvárandó erkölcsiség és az empátia a faji és vallási gyűlölet áldozatai iránt, hogy az idén ilyen konferenciát nem tudunk szervezni". A közleményben hangsúlyozták, hogy Donald Trumpnak mint az Egyesült Államok elnökének és a szabad világ vezetőjének "kötelessége elítélni a fehér felsőbbrendűséget hirdető fajgyűlölőket". A rabbik elítélték Trumpot, mert az erőszak kirobbanása utáni első nyilatkozatában "mindkét oldal" - tehát a tüntetők és az ellentüntetők - felelősségét hangsúlyozta, mert szerintük ezzel a rasszizmus ellen fellépő tüntetőket is felelőssé tette. "Az elnök szavai segítettek azoknak, akik helyeslik az antiszemitizmust, a rasszizmust és az idegengyűlöletet". A közlemény szerint "a Charlottesville-ben kirobbant és egy fiatal nő halálát is követelő erőszak felelősségét nem kettő, hanem egyetlen fél viseli: a nácik, az alternatív jobboldal és a fehér fajgyűlölők, akik gyűlöletüket vitték egy békés közösségbe. Őket minden szinten erőteljesen el kell ítélni."

A virginiai Charlottesville-ben csaknem két héttel ezelőtt véres összecsapásokká fajult az amerikai polgárháború déli főparancsnokának, Robert Lee tábornoknak emléket állító szobor eltávolítása miatti tüntetés és ellentüntetés. A zavargásokban egy fiatal nő is meghalt, amikor a tüntetésre - Ohióból - érkező egyik neonáci szándékosan az ellentüntetők közé hajtott autójával.

A négy zsidó szervezet csütörtöki állásfoglalásához az ortodox rabbik szervezete nem csatlakozott. A Politico szerint a négy szervezet az ortodoxok kivételével az Egyesült Államok zsidó közösségeinek nagy többségét képviseli.

Az elmúlt években az amerikai elnök a telekonferencián köszöntötte a zsidó újév (rós hasána) és az engesztelés ünnepe (jóm-kipúr) alkalmából a rabbik szervezeteinek képviselőit. Steve Fox rabbi, az Amerikai Rabbik Központi Konferenciájának igazgatója a Politicónak elmondta, hogy Trump elődje, Barack Obama elnökségének nyolc éve alatt mindig részt vett a konferencián.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!