Andrei Serban három rendezését mutatja be miniévadján a kolozsvári magyar színház

Külföld, 2018.06.19

Andrei Serban világhírű román rendező három kolozsvári rendezését mutatja be miniévadján a Kolozsvári Állami Magyar Színház a hét második felében - tudatta keddi közleményében az intézmény.

A miniévaddal az idén 75. születésnapját ünneplő rendező előtt tiszteleg a társulat. Az általa rendezett világhírű Antik trilógia után a kolozsvári színház társulatának is szerencséje volt létrehoznia Serbannal "saját trilógiáját", mely három többszörösen díjazott előadást eredményezett.

A miniévad keretében csütörtökön Álomtrilógia címmel beszélgetésre kerül sor, melyet Doina Modola és Roxana Croitoru színikritikusok vezetnek az előadásokban szereplő színészek részvételével.

Csütörtöktől szombatig pedig a három, Andrei Serban által rendezett előadást tekintheti meg újra a közönség. A 2007-ben bemutatott Ványa bácsi tizenegyedik éve van műsoron, azóta csaknem 150. alkalommal játszotta teltház előtt a társulat. Az előadás pénteken látható.

A 2010 januárjában bemutatott Suttogások és sikolyok Ingmar Bergman filmjének színházi adaptációja. A Szerbiában, Csehországban és Dél-Koreában is vendégszerepelt előadást csütörtökön láthatja a kolozsvári közönség.

A Hedda Gabler előadást 2012-ben mutatta be a társulat. A rendező szerint az előadás szereplői a mai ember tükörképei, akik a beteljesületlen emberi teljesítőképesség drámáját mutatják fel. Az előadás fő kérdése: lehet-e élni ideálok nélkül? Az előadás szombaton látható a kolozsvári magyar színház stúdiótermében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!