Aradi vértanúk - Perényi Zsigmond szobránál emlékeztek meg Kárpátalján

Külföld, 2017.10.06

Kárpátalja magyarsága hagyományosan Nagyszőlősön, báró Perényi Zsigmondnak, Ugocsa vármegye mártírhalált halt főispánjának a szobránál tartotta központi megemlékezését az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúiról.

A pénteki rendezvény ünnepi szónoka, Román István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott Perényi Zsigmondra emlékezve hangsúlyozta: a rendíthetetlen hazafi, a talpig magyar főnemes volt az, aki 1849. április 14-én a debreceni nagytemplomban ülésező országgyűlés felsőházának másodelnökeként a képviselőház elnökével, Almásy Pállal együtt elnökölte a tanácskozást, amely kimondta a trónfosztást és elfogadta a Függetlenségi Nyilatkozatot, amelyet aztán kézjegyével is ellátott. A fegyverletétel után letartóztatták a császári hatóságok, de a tárgyalása során mindvégig vállalta a szabadságharcban betöltött szerepét, soha nem tagadta meg nemzetét és a szabadság ügyét, amiért október 24-én Pesten harmadmagával kivégezték - tette hozzá.

A kormánymegbízott kiemelte, "emlékeztetnünk kell mindenkit, hogy az európai nemzetek között természetes jogunk megvédenünk magyarságunkat, keresztény gyökereinket, édes anyanyelvünket. Ez a mi ezredéves örökségünk, ezért éltek, haltak elődeink, ezért szakadtak meg a hű keblek a Kárpátok között."

Beszédében Barta József, az ünnepséget szervező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) első elnökhelyettese arra emlékeztetett, hogy a magyar nép szabadságszerető, amit történelme során többször is bizonyított. "Ma is szabadságharcot kell folytatnunk: nekünk, kárpátaljai magyaroknak azért kell küzdenünk, hogy megőrizzük a szabad döntés jogát, hogy milyen oktatási nyelvű iskolába írassuk be gyermekeinket" - mutatott rá. Aláhúzta, hogy ezt a küzdelmet összefogással, bátor kiállással, politikai, diplomáciai - és mindenképpen békés, törvényes - eszközökkel kell megvívni. Ehhez a küzdelemhez a kárpátaljai magyaroknak az aradi tizenhármak bátorsága, kitartása és hűsége adhat erőt - mondta.

Ungváron a város magyarsága a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) szervezésében emlékezett és koszorúzott az aradi vértanúk emléknapja alkalmából a Kálvária temetőben Szegelethy János honvédhadnagy sírjánál.

Beregszászon a KMKSZ városi alapszervezete tartott koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést a beregardói Perényi-kastély kertjében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!