Ártatlanságát hangoztatta az utolsó szó jogán mondott beszédében a volt orosz gazdaságfejlesztési miniszter

Külföld, 2017.12.07

Ártatlanságát hangoztatta és felmentését kérte a moszkvai bíróságon csütörtökön az utolsó szó jogán elmondott beszédében Alekszej Uljukajev volt orosz gazdaságfejlesztési miniszter.

Uljukajev a vád szerint 2 millió dollár csúszópénzt fogadott el annak fejében, hogy tavaly hozzájárult a Basnyefty olajvállalatnak a Rosznyefty által történő - azóta megvalósult - felvásárlásához. A volt miniszterre az ügyészség tízévi szigorított szabadságvesztés és 500 millió rubel (mintegy 2 és egynegyed milliárd forint) bírság kiszabását kérte. Ő volt az első hivatalban lévő kormánytag, aki ellen bűnvádi eljárás indult a rendszerváltás utáni Oroszországban.

A volt miniszter a tárgyaláson az ellene folytatott eljárást "szörnyű és kegyetlen provokációnak" minősítette. Felhívta a figyelmet arra, hogy Igor Szecsin, a Rosznyefty igazgatótanácsának elnöke, akitől a vád szerint a megvesztegetést kapta, nem jelent meg a peren. Uljukajev arra kérte a bíróságot, hogy hamis feljelentés miatt vonja felelősségre Szecsint, akit egyébként Vlagyimir Putyin elnök egyik bizalmasaként tartanak számon.

Önmagát idős gladiátorhoz hasonlította, aki kartonpapírkarddal próbál védekezni. Rámutatott, hogy a 10 év szigorított börtön az ő korában egyet jelent a halálos ítélettel. A 61 éves Uljukajev saját bűnét nem abban látta, amit a vád felrótt neki, hanem abban, hogy a pályafutása során túl sok kompromisszumba egyezett bele.

A bizonyítási eljárás során egyébként kiderült, hogy egy 2 millió dollárral kitömött táska 22 kilót nyom. Uljukajev az eljárás során azt állította, azt hitte, hogy abban ajándékbor van, amikor átvette.

A vád Oleg Feoktyisztov, a Rosznyefty volt biztonsági főnökének vallomására épül, aki korábban tábornoki rangot ért el a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnál (FSZB). A bíróság nem mérlegelte Szecsin írásos vallomását, aki - elfoglaltságára hivatkozva - négyszeri idézésnek sem tett eleget.

Alekszej Uljukajevet tavaly novemberben vették őrizetbe és fosztották meg hivatalától. A tulajdonában lévő ingatlanokat lefoglalták. Ügyében rekordidő, mindössze fél év alatt zajlott le a nyomozás. A hatóságok által összeállított, 30 kötetnyi nyomozati anyagot kevesebb mint két hónap alatt tanulmányozta át a védelem, az ügyészség pedig három nap alatt hozott döntést arról, hogy nincs akadálya az ügy bíróság elé terjesztésének.

Az ügyben december 15-én hirdetnek ítéletet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!