Átadták az első magyar listát a szerbiai nemzeti tanácsi választásokra

Külföld, 2018.08.24

Átadták az első magyar listát a nemzeti tanácsi választásokra pénteken Belgrádban, ezzel megkezdődött az a folyamat, amelynek a végén a vajdasági magyarság megválasztja 35 fős kisebbségi önkormányzatát, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT).

A Magyar Összefogás nevet viselő listán a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség jelöltjei mellett a történelmi egyházak képviselői, valamint olyan értelmiségiek és civilek kaptak helyet, akik a vajdasági magyar közösség szellemi, oktatási, kulturális életében kimagasló szakmai teljesítményről tettek tanúbizonyságot.

Hajnal Jenő, aki az előző ciklusban az MNT elnöki tisztségét töltötte be, a sajtónak úgy nyilatkozott: ezzel a listával a magyar közösség folytatni tudja azt az építkezést, amelyet az előző nemzeti tanács elkezdett. Reményének adott hangot, hogy ismét olyan testület alakul majd, amely tenni akar a közösségért, a délvidéki magyarságért, és felelősséget vállal érte.

A Szerbiában élő kisebbségek a nemzeti tanácsokon keresztül valósítják meg a kulturális önigazgatáshoz való jogukat, ami a művelődés, a tájékoztatás, a nyelvhasználat és az oktatás területére terjed ki.

November 4-én a Szerbiában élő 22 nemzeti kisebbség közül 18 választhatja meg közvetlen módon saját kisebbségi önkormányzatát: az albán, az askál, a bosnyák, a bolgár, a bunyevác, a vlach, az egyiptomi, a magyar, a német, a lengyel, a roma, a román, a ruszin, a szlovák, a szlovén, az ukrán és a cseh nemzetiségűek. Az orosz, a montenegrói, a macedón és a horvát nemzeti közösség tagjai elektorokon keresztül választják meg nemzeti tanácsukat november elején.

Négy évvel ezelőtt négy választási lista összesen 117 jelöltje közül választhattak a magyarok. A Magyar Összefogás akkor 31 képviselőjét választották meg a 35-ből. Az öt vajdasági magyar párt közül eddig csupán a VMSZ jelentette be indulását, és adta át listáját, a többi magyar párt egyelőre nem közölte, indul-e, és ha igen, milyen felállásban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!