Ausztria azt szeretné, ha a Belgrád és Pristina közötti vitás kérdéseket békésen oldanák meg

Külföld, 2018.10.17

Ausztria azt szeretné, ha a Belgrád és Pristina közötti vitás kérdéseket békésen oldanák meg, és Szerbia a szomszédaival fennálló problémák nélkül csatlakozna az Európai Unióhoz - közölte Alexander Van der Bellen osztrák államfő szerdán Belgrádban a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint.

Van der Bellen Aleksandar Vucic szerb elnökkel találkozott, a megbeszélés után pedig közös sajtótájékoztatót tartott a két államfő. Elhangzott, hogy Szerbia és Ausztria sok mindenben egyetért, Koszovó státusáról azonban eltér az álláspontjuk.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el, Bécs szerint viszont Koszovó önálló állam. Belgrád és Pristina között 2013-ban Brüsszelben kezdődött tárgyalás a kapcsolat rendezéséről, jelentős előrelépés azonban azóta sem történt, annak ellenére, hogy a viszony normalizálása mindkét ország európai integrációjának a feltétele.

Van der Bellen azt mondta: tisztában van azzal, hogy milyen megoldási javaslatokkal álltak elő a szakértők, és egyik ilyen a területcsere is. Ausztria álláspontja az - közölte az államfő -, hogy ha létezik békés megoldás, akkor mindenképpen arra kell törekedni. "A hangsúly a két oldal békés megállapodásán van" - szögezte le. Rámutatott, hogy Bécs szerint a nyitott kérdéseket a tagság előtt kell rendezni, az EU ugyanis korábban már rossz tapasztalatokat szerzett a rendezetlen ügyekkel kapcsolatban Ciprus, illetve Horvátország és Szlovénia esetében, és nem szeretné megismételni a korábbi hibáit.

Az osztrák államfő a sajtótájékoztatón aláhúzta: Ausztria támogatja Szerbia európai uniós integrációját.

Aleksandar Vucic rámutatott: Szerbia is a kapcsolat rendezése mellett kardoskodik, viszont szerinte kompromisszumos megoldásra van szükség, Szerbia nem veszíthet el mindent.

A két államfő nagy hangsúlyt fektetett a jó gazdasági kapcsolatok hangsúlyozására. Aleksandar Vucic kiemelte: Ausztria az egyik legjelentősebb befektető Szerbiában, mintegy húszezer embert foglalkoztat, és a kétoldalú kereskedelmi forgalom az idei évben várhatóan meghaladja majd az egymilliárd eurót. Mint mondta: rengeteg szerb él Ausztriában, ezért azt is szokták mondani, hogy Bécs az ötödik vagy a hatodik legnagyobb szerb város. Vucic szerint az Ausztriában élő szerbek hidat képeznek a két ország között.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!