Az államfőre száll át a kormányfő jogköre Törökországban egy új rendelet értelmében

Külföld, 2018.07.04

Az államfőre száll át a kormányfő minden jogköre Törökországban a hivatalos közlönyben szerdán megjelent törvényerejű rendelet értelmében. Az intézkedés várhatóan jövő hétfőn lép hatályba, amikor a június 24-én újraválasztott Recep Tayyip Erdogan elnök leteszi az államfői esküt.

Az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint a rendelettel az 1924 és 2017 között született törvényekben a "kormányfőt", valamint a "minisztertanácsot" jelölő hivatkozások mindenütt az "államfő", illetve az "államfői hivatal" kifejezésre cserélődnek.

A végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről tavaly áprilisban népszavazáson döntöttek Törökoszágban. Az alkotmánymódosítás az idén június 24-én tartott államfő- és parlamenti választás után lép életbe, várhatóan jövő hétfőn, Erdogan ünnepélyes eskütételével és az azt követő szertartással.

A változtatás kiszélesíti a mindenkori államfő jogköreit, ő jelölheti ki és függesztheti fel hivatalukból a minisztereket, továbbá egy vagy több alelnököt állíthat maga mellé. A módosítással megszűnik a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki intézmény.

Az NTV török hírtelevízió értesülése alapján a parlamentáris rendszerből az elnökibe történő átmenet keretében még két törvényerejű rendelet fog megjelenni a közeljövőben. Egy még Erdogan eskütétele előtt, egy pedig utána.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!