Az amerikai kormány nem fogad be több jelentkezést a DACA-programba

Külföld, 2020.07.29

Az amerikai kormány nem fogad be több jelentkezést a DACA-programba, és felülvizsgálja a teljes programot - jelentette be kedden kiadott közleményében Chad Wolf, az amerikai belbiztonsági minisztérium vezetője.

A Késleltetett Cselekvés a Gyermekkorban Érkezettekért (DACA) programot az előző elnök, Barack Obama vezette be 2015-ben elnöki rendelettel, és azoknak a fiataloknak nyújt védelmet a kitoloncolás ellen - és egyben munkavállalási lehetőséget is -, akiket illegális bevándorlóként érkező szüleik hoztak kisgyermekként 16-ik életévük betöltése előtt az Egyesült Államokba, és aztán ott is nőttek fel. A programba különböző feltételek mellett lehet felvételt nyerni, a programban résztvevő mintegy 600 ezer fiatalt "Álmodozóknak" is nevezik az amerikai közéletben.

A Trump-kormányzat 2017 óta meg akarta szüntetni ezt a programot, ám az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság az idén június közepén 5:4 arányban a kormányzat ellenében döntött. A bírósági érvelés szerint a kormányzati döntés "indokolatlan" és "önkényes" volt.

A belbiztonsági minisztérium közleményében foglalt intézkedés az alkotmánybírósági döntésre adott kormányzati válasz. Chad Wolf miniszter közölte: a kormány nemcsak hogy nem fogad be új kérelmeket a programba, hanem az érvényben lévő, de lejáró határidejű engedélyeket sem hosszabbítja meg, és a programban résztvevők nem utazhatnak ki szabadon az Egyesült Államokból, illetve nem térhetnek vissza az országba. Kivételt csak "különleges feltételek mellett" engedélyezhetnek. A miniszter közölte azt is, hogy a kormányzat átfogóan felülvizsgálja majd a DACA-programot. Ugyanakkor a Barack Obama által életbe léptetett elnöki rendelet eltörlésének vagy érvényben tartásának eldöntésére a kongresszus a jogosult. Wolf "mély megdöbbenésének" is hangot adott, mert szerinte a DACA-program életben tartása hozzájárul az illegális bevándorlás problémájának fenntartásához.

A kedden bejelentett kormányzati döntést várhatóan ismét megtámadják a civil szervezetek. A demokrata párti Xavier Becerra, Kalifornia főügyésze kedd este újságíróknak úgy fogalmazott: "tudjuk, mit jelent megvédeni a DACA-t, megtettük ezt korábban is, és megtesszük a jövőben is". Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) nevű szervezet szerint a döntéssel a szövetségi kormányzat "újabb nyomasztó napot okozott az Álmodozóknak, családtagjaiknak és valamennyi amerikainak". A szervezet bejelentette: továbbra is harcolni fog a DACA-program életben tartásáért és azért, hogy az Álmodozók amerikai állampolgárságot kaphassanak.

Keddi sajtókonferenciáján Donald Trump amerikai elnök nem adott választ arra az újságírói kérdésre, hogy fontolgatja-e az Álmodozók amerikai állampolgársághoz juttatását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!