Az EB növelné az európai infrastruktúra-beruházások finanszírozását 2021-2027 között

Külföld, 2018.06.06

Jelentősen növelné az európai közlekedési, energetikai és digitális infrastruktúra-beruházások finanszírozását, illetve az uniós űrprogram forrásait az Európai Bizottság (EB) a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban - jelentették be szerdán Brüsszelben.

Az EB május elején bemutatott javaslata értelmében az EU következő többéves költségvetése 2018-as árakon összesen 1135 milliárd euró kötelezettségvállalást tenne lehetővé, ebből 42,3 milliárd eurót fordítanának az infrastrukturális beruházások támogatására: mintegy 30,6 milliárdot a közlekedési, 8,7 milliárdot az energetikai, 3 milliárdot pedig a digitális hálózatokra. Ez 47 százalékos növekedés a 2014-2020-as időszakhoz képest.

Javaslatot tettek emellett az úgynevezett Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz megújítására azzal a céllal, hogy a büdzsé legalább 60 százalékát a klímapolitikai célkitűzések megvalósítására fordítsák.

Előtérbe helyeznék a környezetbarát közlekedési módokat, segítenék az elektromos járművek töltésére szolgáló állomások kiépítését, továbbá az átállást a tiszta energiára.

Támogatást nyújtanának egyebek mellett a korszerű digitális infrastruktúra létrehozásához, illetve a polgári-katonai, kettős felhasználású közlekedési hálózatok számára is, így javítva a katonai mobilitást az EU-ban.

Az uniós űrprogram számára 16 milliárd eurót javasol a testület, ebből 9,7 milliárdot a globális és regionális műholdas navigációs rendszerre különítenének el, 6 milliárdot pedig a Föld megfigyelését célzó Kopernikusz-programra.

Mint írták, az európai űrágazat az EU stratégiai autonómiájának megerősítése érdekében javítani akarják az e területen működő vállalatok hozzáférését a kockázati tőkéhez.

"Az Európai Unió bruttó hazai termékének (GDP) több mint 10 százaléka már ma is világűrrel kapcsolatos szolgáltatásokhoz kötődik. Olyan haladást sikerült elérni, amelyre egy tagállam sem lett volna önállóan képes, de fokoznunk kell erőfeszítéseinket, mert ez vezető szerephez segítheti vállalkozásainkat" - mondta Maros Sefcovic, a brüsszeli testület alelnöke.

A bizottság szerdán javaslatot tett a Digitális Európa nevű program elindítására 2021-2027 között, melynek keretében 9,2 milliárd euróval támogatnák a stratégiai digitális kapacitás továbbfejlesztését. Ez elsősorban az európai szuperszámítógép-kapacitást, a mesterséges intelligenciát és a kiberbiztonságot érinti.

A keretköltségvetést és az új szabályokat a tagországok kormányait tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!