Az Észak-Korea elleni szankciók felülvizsgálatát sürgeti Moszkva, Peking és Phenjan

Külföld, 2018.10.10

Az Észak-Korea ellen bevezetett szankciók felülvizsgálatát sürgette Igor Morgunov orosz, Kung Hszüan-ju kínai és Coj Szon Hi észak-koreai külügyminiszter-helyettes szerdán Moszkvában kiadott közös nyilatkozatában.

A tárcavezető-helyettesek az orosz fővárosban folytatott háromoldalú egyeztetést követően hangsúlyozták, hogy Észak-Korea fontos lépéseket tett az atomfegyver-mentesítés felé, ezért meg kell kezdeni az ellene az ENSZ Biztonsági Tanácsa által bevezetett szankciók felülvizsgálatát. A felek közös álláspontra helyezkedtek az egyoldalú gazdasági büntetőintézkedésekkel szemben.

A magas rangú diplomaták kifejezték egyetértésüket, hogy a Koreai-félsziget problémáinak összessége kizárólag békés, politikai és diplomáciai eszközökkel rendezhető. Méltatták az érintett országok erőfeszítéseit a rendezésről folytatott párbeszéd előmozdítása érdekében, és támogatásukról biztosították az Észak-Korea és az Egyesült Államok, illetve a két Korea között a bizalomerősítésről és a kapcsolatok normalizálásáról folytatott tárgyalásokat.

A miniszterhelyettesek megerősítették, hogy országaik a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésére, valamint a térségben a béke mechanizmusának létrehozására törekszenek. Megállapították: egyetértésre jutottak abban, hogy a folyamatnak, amelynek elsődleges célja a kölcsönös bizalom megteremtése, fokozatosnak és összehangoltnak kell lennie, és azt az érintett országok válaszlépéseinek kell kísérniük.

A diplomaták a párbeszéd folytatásában állapodtak meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!