Az EU védelmi képességének továbbfejlesztését és külpolitikai döntéshozatalának megváltoztatását javasolja Németország és Franciaország

Külföld, 2018.06.19

Az EU védelmi képességének továbbfejlesztését és külpolitikai döntéshozatalának megváltoztatását javasolja Németország és Franciaország - jelentette be Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök kedden a Berlin melletti Mesebergben.

A német-francia kormánykonzultáció alkalmából folytatott tárgyalásuk után Angela Merkel elmondta, hogy ki kell egészíteni az úgynevezett állandó strukturált együttműködést (PESCO) egy "európai intervenciós kezdeményezéssel", aminek révén a "közös stratégiai kultúra" nemcsak a fegyverrendszerek fejlesztésében, hanem konkrét katonai műveletekben is megmutatkozik.

A külpolitikai döntéshozatal megváltoztatásáról szólva hangsúlyozta, szakítani kell azzal, hogy az EU minden külpolitikai ügyben egyhangúlag határoz.

A június végi EU-csúcsra készült javaslatok között intézményi változtatások is szerepelnek, Berlin és Párizs szerint csökkenteni kell az az Európai Bizottság létszámát, és az európai parlamenti választásokon 2024-től be kell vezetni a "transznacionális" választási lista intézményét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!