Az Európai Bizottság az adatok hozzáférhetőségének és megosztásának javítását javasolja

Külföld, 2018.04.25

Az Európai Bizottság intézkedéseket terjesztett elő annak érdekében, hogy az Európai Unióban javuljon a közérdekű adatok hozzáférhetősége, valamint az egészségügyi adatok megosztása - közölte az uniós bizottság szerdán.

A tájékoztatás szerint az európai adatgazdaság értéke 2016-ban 300 milliárd euró volt. Megfelelő jogalkotási és szakpolitikai intézkedések bevezetésével ez az érték 2020-ra akár 739 milliárd euróra is emelkedhet, ami az uniós GDP 4 százalékának felel meg.

Mint írták, a bemutatott javaslatok a közszféra adatainak jobb hozzáférhetőségét és újrafelhasználhatóságát szolgálják, a tudományos adatok szabadabb megosztását leszik lehetővé, valamint ösztönzik a magánszektorbeli adatmegosztást a vállalkozások között, illetve a vállalkozások és a kormányzatok között. Céljai között szerepel az egészségügyi adatok fokozott védelme és ezzel párhuzamosan az európai együttműködés előmozdítása, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy az emberek könnyebben hozzáférjenek egészségügyi adataikhoz, könnyebben kezelhessék és határokon átívelő jelleggel is megoszthassák azokat. Ezek mellett személyre szabottabb diagnosztikai lehetőségeket és kezeléseket vehessenek igénybe, valamint a hatóságok hatékonyabban használhassák fel az adatokat a kutatás, a megelőzés és az egészségügyi reformok céljára.

Közölték, a bemutatott javaslatok az általános adatvédelmi rendeletre épülnek, amelyet 2018. május 25-étől kell majd alkalmazni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!