Az FBI igazgatója a szenátusban elismerte, követtek el hibákat a Clinton-levelezés vizsgálatakor

Külföld, 2018.06.19

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elfogadja az igazságügyi tárca jelentését a Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszter és demokrata párti elnökjelölt hivatali levelezésének vizsgálata során elkövetett hibákról - jelentette ki Christopher Wray FBI-igazgató hétfőn a szenátus igazságügyi bizottságának meghallgatásán.

"Az FBI tanult a hibáiból, többé nem követi el ezeket" - fogalmazott.

A bizottság az igazságügyi minisztérium múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott belső jelentését, az ebből az FBI berkein belül levont következtetéseket vitatta meg. A jelentés a tárca belső vizsgálatának megállapításait tartalmazta arról, hogy az FBI és korábbi vezetője, James Comey követett-e el hibákat a Clinton-levelezés vizsgálatakor.

Christopher Wray a szenátusi meghallgatáson kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: az FBI elfogadja az igazságügyi tárca jelentését, és bizonyos változtatásokat máris bevezetett. Köztük például azt, hogy az eddiginél sokkal szigorúbban kell kezelni a különlegesen érzékeny nyomozások ügyeit, szabályozás készül a sajtóval történő kapcsolattartásra, és elrendelték a munkatársaknak, hogy a politikai elfogultságnak még a látszatát is kötelezően el kell kerülniük. "Tanulni fogunk a jelentésből, és ennek eredményeként jobbak leszünk" - fogalmazott Wray.

Az FBI igazgatója egyébként már a jelentés nyilvánosságra hozatalakor jelezte: "csalódott", hogy mindez előfordulhatott az FBI-nál.

A tárca jelentése szerint James Comey, a tavaly menesztett FBI-igazgató hibázott, amikor a Hillary Clinton korábbi elektronikus levelezése ügyében folytatott nyomozásról a nyilvánosság előtt beszélt. Az FBI nyomozása annak feltárására irányult, hogy vajon a Clinton magánszerverén bonyolított levelezés nyomán kerülhettek-e titkosított információk illetéktelen kezekbe. A 2016-os elnökválasztási kampány hajrájában Comey nyilvánosan bejelentette, hogy újraindítják a nyomozást, mert új tényekre bukkantak. Ezzel - bár a jelentés szerint Comey lépéseit nem motiválták politikai okok - a volt FBI-igazgató megsértette az FBI szabályzatát.

A jelentésből a többi között kiderült az is, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda munkatársai belső levelezésükben arról értekeztek, hogy "Donald Trumpból soha nem lesz elnök", mert "meg fogjuk állítani".

A szenátusi meghallgatáson a törvényhozók vitába keveredtek egymással a jelentés tartalmát illetően. Chuck Grassley, a bizottság republikánus elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelentés olyan személyiségek Trump-ellenes sms-üzeneteit is felsorolta, akik a Trump-kampány és orosz tisztségviselők esetleges összejátszását vizsgáló Mueller-féle különleges bizottság munkájában is szerepet vállalnak. Dianne Feinstein, demokrata párti szenátor viszont vitatta a jelentésnek azt a megállapítását, amely szerint James Comey kampányban történt megnyilvánulásai nem voltak politikailag motiváltak. A kaliforniai szenátor úgy vélte: Comey megszólalása a választás előtti napokban egyértelműen Donald Trump esélyeit javította, és hozzájárult Hillary Clinton vereségéhez.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!