Legfrissebb

Még több...


TV műsor

Az FSZB hat terrortámadást akadályozott meg idén Oroszországban

Külföld, 2018.04.10

Hat előkészületben lévő terrortámadást akadályoztak meg az orosz biztonsági szakszolgálatok az idei első negyedévben - közölte Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság keddi moszkvai ülésén.

Bortnyikov szerint Baskírföldön, Ingusföldön, és Szaratov megyében március 18-án, az orosz elnökválasztás napján akartak merényletet végrehajtani. Az utóbbi két helyszínnel kapcsolatban megjegyezte, hogy a támadásra készülők az Iszlám Állam terrorszervezet követői voltak. Az országban 12 terrorista sejtet számoltak fel.

Elmondta, hogy terrorista irányultságú bűncselekményt idén Dagesztánban, Habarovszk körzetében és Szahalin megyében követtek el. Az FSZB igazgatója hangsúlyozta: nemzetközi terrorszervezetek továbbra is igyekeznek ösztönözni a merényleteket Oroszországban.

Bortnyikov a múlt héten azt mondta, hogy tavaly Oroszországban négy terrorcselekményt követtek el és további 25-öt sikerült megakadályozni.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!