Az olasz választások eredményét a járványhelyzet miatti alacsony részvétel is befolyásolhatja

Külföld, 2020.09.20

A részvételi arányra figyelnek a pártok a vasárnap és hétfőn zajló helyhatósági választásokon a sajtó első elemzései szerint. Még a voksolásra használt írószereket is fertőtlenítik a szavazókörzetekben, de a járványtól való félelem a többségében idős választók távolmaradását okozhatja.

A belügyminisztérium közlése szerint a reggel hét órás nyitás óta minden szavazókörzetben zavartalanul folyik a szavazás. Sikerült biztosítani a választási bizottságok működését is: több körzetben a bizottsági elnökök és tagok is visszaléptek egészségügyi okokra hivatkozva, őket az utolsó pillanatban közalkalmazottakkal, többek között a polgári védelem tagjaival és autóbuszvezetőkkel, valamint egyetemistákkal helyettesítették.

Milánóban pénteken száz bizottsági elnököt kellett néhány óra alatt pótolni. Róma belvárosának egyik bizottsági elnöke elmondta, az utcán állított meg fiatalokat és kérte fel őket bizottsági tagnak, miután többen a járványtól való félelem miatt kimaradtak.

A több mint 22 ezer választókörzetben rendkívüli óvintézkedések léptek életbe: a szavazókat egyenként engedik be, kötelező a kézfertőtlenítés, folyamatosan fertőtlenítik a fülkéket és a voksolásra Olaszországban használt ceruzákat is. A szavazócédulákhoz a választási bizottság tagjai kesztyűben nyúlnak hozzá. A szájmaszk használata kötelező, de a választók azonosításához a bizottság tagjai a szájmaszk levételére szólíthatnak fel. A nem súlyos Covid-19 betegek a kórházakban szavazhatnak, vagy ha házi karanténban tartózkodnak, házhoz viszik nekik az urnát.

A pártok figyelme a részvételre összpontosul, miután a járványtól való félelem miatt a többségében idős szavazók távol maradhatnak. Már a legutolsó 2018-as helyhatósági választáson is a korábbinál alacsonyabb volt a részvételi arány: Toszkána tartományban öt évvel ezelőtt a szavazásra jogosultak kevesebb mint fele adta le voksát a hetvenes években mért több mint kilencven százalékhoz képest.

Az elsők között adta le szavazatát az északkeleti Veneto régió távozó elnöke Luca Zaia, a Liga politikusa, aki saját listával igyekszik újabb mandátumot szerezni. A Liga közlése szerint a pártvezető Matteo Salvini hétfőn Milánóban voksol, és a lombardiai fővárosban várja az eredményeket.

Liguria tartományban az első között Angelo Bagnasco nyugalmazott genovai érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnöke szavazott.

A korábban óvatosan elemző sajtó vasárnap határozottabb véleményt közölt a választások esetleges következményeiről. Az olasz püspöki kar (Cei) napilapja a L'Avvenire szerint hiába van szó területi megmérettetésről, a helyhatósági "választás eredménye számít". A baloldali La Repubblica úgy vélte, olyan kihívásról van szó, amely a jobbközép ellenzék győzelme esetén nyomást gyakorolhat a balközép kormányra.

A legnagyobb példányszámú Corriere della Sera kifejtette, a jobbközép koalíció előrejelzések szerinti győzelme "legalább kormányátalakításhoz vezethet". A Corriere hozzátette, hogy a hét tartományt érintő választás több politikus sorsát határozza meg: a miniszterelnök Giuseppe Contéét, annak ellenére, hogy teljesen kivonta magát a választási kampányból, mintha ez őt egyáltalán nem érintené.

Érinti a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikai vezetője Luigi Di Maiót, aki a népszavazás sikeréhez kötötte saját és pártja jövőjét. A másik kormánypárt, a baloldali Demokrata Párt (PD) vezetője Nicola Zingaretti saját főtitkári székét kockáztatja Toszkána elveszítésével, a Ligát irányító Matteo Salvini viszont éppen Toszkána bevételével bizonyíthatja, hogy a jobboldali koalíció vitathatatlan vezetőjének számít. Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke rohamosan erősödő pártja erejét kívánja növelni, miközben a volt kormányfő Matteo Renzi a kormánypárt Élő Olaszország (IV) vezetője saját politikai túléléséért küzd.

"A jobboldal (a választók) jeladására vár a kormány megbuktatására, ezzel egy időben nagy verseny zajlik Salvini és Meloni között is a jobboldali koalíción belül" - írta a Corriere della Sera.

A jobboldali Il Giornale úgy vélte, a jobboldal esetleges győzelmével kormánycsere következik.

A hét régióban zajló választásra 18,5 millió szavazót várnak, az országos népszavazásra a parlament létszámcsökkentéséről 46 millióan jogosultak, további több mint négymillió olasz pedig külföldről levélben voksolt. Az urnákat hétfő délután három órakor zárják le, ezzel egy időben közlik az első exit poll eredményeket. A népszavazási cédulákat számolják először össze, az első politikusi nyilatkozatok hétfő estétől várhatók, végleges eredmények keddtől.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!