Az RSF megbízott egy független bizottságot az álhírek elleni egyetemes nyilatkozat megfogalmazásával

Külföld, 2018.09.11

Az álhírek terjedésével és a demokráciába vetett bizalom megingásával szemben a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű jogvédő szervezet egy Nobel-díjas tudósokból, újságírókból és jogi szakemberekből álló független bizottságot bízott meg kedden azzal, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának mintájára megfogalmazzon egy "nemzetközi nyilatkozatot a tájékoztatásról és a demokráciáról".

A szöveg célja, hogy "felsorolja az elveket, megfogalmazza a célokat és kormányzati módszerekre tegyen javaslatokat". Referenciaként szolgálhat mindazok számára, akik ragaszkodnak a pluralista és szabad közélet megőrzéséhez, amely a demokrácia feltétele" - olvasható az RSF közleményében.

A nyilatkozat megfogalmazására a szervezet egy 24 tagú független bizottságot kért fel a béke Nobel-díjas iráni Shirin Ebadi és Christophe Deloire, az RSF főtitkárának a vezetésével. A 17 országból származó tagok között szerepel Francis Fukuyama esszéista, Abdou Diouf volt szenegáli elnök, Can Dündar, a török Cumhuriyet napilap volt főszerkesztője, Adam Michnik, a lengyel Gazeta Wyborcza főszerkesztője és több Nobel-díjas (Amartya Sen, Joseph Stiglitz, Mario Vargas Llosa).

"A végcél, hogy az államok, a magánvállalatok és a civil szervezetek képviselői elkötelezzék magukat. Az RSF azt szeretné, ha megindulna egy politikai folyamat több demokratikus ország vezetőjének kezdeményezésére a készülő nyilatkozat alapján" - fogalmaz a közlemény.

Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát két éven át fogalmazták, mielőtt azt 1948-ban az ENSZ közgyűlése Párizsban elfogadta. A mostani kezdeményezés menetrendje ennél sűrűbbnek ígérkezik: a bizottságnak, amely a héten ül először össze, két hónap áll rendelkezésre a szöveg véglegesítésére, és ennek érdekében a konzultációk már meg is kezdődtek. Az RSF azt szeretné, ha a világ vezetői november közepétől bekapcsolódnának a "világpaktum" kidolgozásába.

A bizottság tagjait egyébként kedden fogadta hivatalában Emmanuel Macron francia államfő.

"A véleményszabadság visszahódítására indítunk mozgalmat szemben a közbeszédet sújtó szisztematikus válsággal a médiával szemben elszaporodott támadások és a demokráciát érintő bizalmi válság, valamint a félretájékoztatási problémák információs dzsungele közepette" - mondta Christophe Deloire, az RSF főtitkára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!