Az ukrán parlament elfogadta az IMF által régóta sürgetett korrupcióellenes bíróságról szóló törvényt

Külföld, 2018.06.07

Az ukrán parlament csütörtökön véglegesen jóváhagyta a Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság felállításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet az ország legnagyobb hitelezője, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) már régóta sürgetett, és a kölcsönök további folyósításának egyik fő feltételeként határozott meg.

Petro Porosenko elnök már tavaly decemberben benyújtotta a törvényjavaslatot, kérve annak sürgős tárgyalását.

Az előterjesztést most végleges változatban a parlament több mint kétharmados többséggel fogadta el, a 450 fős törvényhozás 315 tagja szavazta meg.

Az indítványhoz csaknem kétezer módosító javaslatot nyújtottak be. Az államfő - aki jelen volt a plenáris ülésen - kijelentette, hogy a parlament elé elfogadásra terjesztett, módosított változat teljes mértékben megfelel az Európa Tanács Velencei Bizottsága ajánlásainak, egyúttal nem ütközik Ukrajna alkotmányába és jogszabályaiba sem.

Az előterjesztés a Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróságot Ukrajna igazságszolgáltatási rendszerének állandó, magas szakmai színvonalú bíróságaként határozta meg, amelynek székhelye Kijevben lesz, de hatásköre kiterjed az egész országra.

A parlament első olvasásban március 1-jén hagyta jóvá a javaslatot. Azt követően viszont számos bírálat érte Ukrajnát nyugati partnerei - az IMF, a Világbank, az Európai Unió, a G7-országok részéről - részéről, amelyek aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a javaslat csupán véleményezési jogot ad a nemzetközi szakértőknek a bírák kiválasztásában. Ez pedig szerintük nem elég ahhoz, hogy garantált legyen a bírák befolyásmentes kiválasztása. Kijevet azzal vádolták, hogy nem tartja magát a Velencei Bizottság ajánlásaihoz, és megszegi ígéreteit. A korrupcióellenes bírói testület felállítása körüli nézeteltérések azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy az IMF felfüggeszti hitelprogramját, ami létfontosságú Ukrajnának, valamint egyéb nyugati pénzügyi segítségtől is elesik.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál jelentése szerint előző éjjel sikerült kompromisszumos megoldást találni a frakciók közötti egyeztetésen a nemzetközi szakértőknek a bírák kiválasztásában való közreműködéséről. Musztafa Najem kormánypárti képviselő tájékoztatása alapján a 6 tagú nemzetközi szakértői testületnek vétójoga lesz a bírák kiválasztásában. A vétót azonban bármely bírójelölt esetében megtámadhatja együtt a 16 tagú Legfelsőbb Bírói Bizottság és a nemzetközi szakértői testület. A vétó nem érvényes, ha legalább 11-en az érvénytelenítése mellett szavaznak, és ha van a támogatók között legalább három nemzetközi szakértő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!