Az amerikai elnök teljesen új egészségbiztosítási törvényt ígért

Külföld, 2017.03.01

Az amerikai elnök keddi kongresszusi beszédében teljesen új egészségbiztosítási törvény megalkotását ígérte.

A republikánus politikusok ovációval és alig szűnő tapssal, a demokrata pártiak csöndben, és lefelé mutató hüvelykujjal fogadták, amikor Trump elnök arra szólította fel a kongresszust, hogy helyezze hatályon kívül az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt, és fogadjon el új egészségbiztosítási rendszert.

Hangsúlyozta, hogy az egyéni felelősségvállaláson alapuló új rendszerből nem maradnak ki a ritka betegséggel küszködők, és azok sem, akiknek a biztosítás megkötése előtt már komoly betegségük volt. A szerény jövedelműek egészségügyi ellátását segítő Medicaid-programot illetően az egyes szövetségi államok kormányzói nagyobb önállóságot kapnak.

A kongresszustól azt is kérte, hogy fogadja majd el az infrastrukturális beruházásokra előterjesztendő, mintegy ezermilliárd dolláros csomagot. Erre - mint fogalmazott - a nemzet újjáépítéséhez okvetlenül szükség van, és ez egyúttal több millió új munkahelyet is teremt majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!