Az amerikai kormányzat lehetővé tette a rendőrségnek katonai eszközök vásárlását és felhasználását

Külföld, 2017.08.28

Az amerikai kormányzat lehetővé tette a rendőrségnek, hogy katonai eszközöket vásároljon és alkalmazzon.

Jeff Sessions igazságügyi miniszter a legnagyobb rendőrszakszervezet tanácskozásán elmondott beszédében hétfőn bejelentette: a Trump-kormányzat eltörli az előző elnök, Barack Obama 2015-ben hozott rendeletét és ismét lehetővé teszi, hogy a rendőrség páncélozott járműveket, gránátvetőket, és más katonai felszereléseket vásárolhasson a hadseregtől.

A tiltást a 2014-ben, Missouriban lévő Ferguson városában elkövetett rendőri túlkapás és az ezt követő tüntetések után foganatosította Obama akkori elnök. Döntését sok rendőri egység vitatta, szerte az Egyesült Államokban. A mostani intézkedésnek is vannak ellenzői. Beszédében Sessions miniszter azonban leszögezte: "A felszínes aggodalmakat nem helyezhetjük a közbiztonság elé".

Az elnöki rendelettel érvényre juttatandó döntésre utalva Sessions hangsúlyozta, hogy az a rendőröknek "lehetővé teszi, hogy munkavégzés közben az életük ne legyen veszélyben, s egyúttal erős jelzés arra is, hogy nem engedjük meg a bűnözés, az erőszak, a törvénytelenség új normává válását".

A rendőri hatóságok régóta szorgalmazták az Obama-féle elnöki rendelet eltörlését, egyes emberjogi szervezetek, így az Amerikai Polgári Jogok Uniója (ACLU) viszont azonnal aggodalmát fejezte ki.

A szövetségi kongresszus 1990-ben tette lehetővé, hogy a rendőrség a védelmi minisztérium készletének fölöslegéből vásárolhasson felszereléseket a kábítószer-ellenes harchoz.

Jeff Sessions beszéde után az igazságügyi minisztérium közleményben szögezte le, hogy a hétfői döntés "elmozdulást jelent a politikában annak érdekében, hogy a rendőrségnek rendelkezésére álljanak a bűnözés visszaszorításához és a közbiztonság megőrzéséhez szükséges eszközök".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!