Az EBESZ ukrajnai missziójának fontosságát hangsúlyozta az osztrák és az amerikai külügyminiszter

Külföld, 2017.04.28

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának fontosságát hangsúlyozta Sebastian Kurz osztrák és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter pénteken, miután telefonon egyeztettek a fennálló helyzetről.

Múlt vasárnap meghalt az EBESZ ukrajnai különleges megfigyelő missziójának egyik amerikai tagja, két megfigyelő pedig megsebesült, amikor gépkocsijuk járőrözés közben aknára hajtott a luhanszki szakadárok ellenőrzése alatt álló területen.

Jelenleg Ausztria tölti be az EBESZ soros elnöki tisztségét.

A két miniszter kiállt amellett, hogy az EBESZ ukrajnai különleges megfigyelő missziója jelentősen hozzájárul az ukrajnai konfliktus enyhítéséhez.

Az osztrák minisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint Sebastian Kurz tájékoztatta amerikai kollégáját a vasárnapi eset vizsgálatának jelenlegi állásáról, amelynek mint fogalmazott a "lehető legátláthatóbban és legátfogóbban" kell lezajlania. Az eset a szeparatisták ellenőrzése alatt álló Luhanszk közelében, Prisib település mellett történt. Egyelőre még nem tisztázott, hogy ki felelőse a történteknek.

Tillerson egyúttal megköszönte az osztrák EBESZ elnökség fáradozásait. Sebastian Kurz Ausztria összekötő szerepét hangsúlyozta, valamint a két miniszter megállapodott a témában folytatott további szoros egyeztetésről.

Az ukrajnai konfliktusban 2014 áprilisa óta több mint tízezren vesztették életüket. Az Európai Unió átfogó szankciókat léptetett életbe Oroszországgal szemben a szakadárok támogatása miatt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!