Az FBI igazgatója a szenátus hírszerzési bizottságával tanácskozott

Külföld, 2017.02.18

James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója zárt ajtók mögött tanácskozott a szenátus hírszerzési bizottságának republikánus és demokrata párti tagjaival.

A tanácskozásról semmi nem szivárgott ki, a várakozó újságíróknak egyetlen szenátor sem nyilatkozott.

A megbeszélés mintegy három órán keresztül tartott, egy külön biztonsági felszereléssel és ellenőrző rendszerrel ellátott szobában a szenátus egyik épületének alagsorában.

A tanácskozásra a Trump-kampánycsapat tagjai és orosz tisztségviselők közötti feltételezett találkozók miatti viták közepette került sor, ám egyetlen szenátor sem volt hajlandó megerősíteni, hogy ez lett volna megbeszélésük témája is. "Csak egy normális titkosított megbeszélés volt" - nyilatkozta Richard Burr, észak-karolinai republikánus szenátor. Mark Warner, virginiai demokrata párti politikus azt mondta az újságíróknak: "egyáltalán nem fogok róla beszélni", de azt is hozzátette, a bizottság kidolgozta, hogy a Fehér Házban ne semmisíthessenek meg olyan dokumentumokat, amelyekre a törvényhozóknak a vizsgálat során szükségük lesz.

Marco Rubio floridai republikánus szenátor Twitter-bejegyzésében azt írta: "nagyon bizakodó vagyok most, hogy a szenátus hírszerzési bizottsága, amelynek tagja vagyok, alapos kétpárti vizsgálatot folytat majd Putyin beavatkozásáról és befolyásáról".

A bizottság vizsgálatot folytat Oroszország feltételezett beavatkozásáról az amerikai választásokba, és ennek keretében feltérképezi, hogy voltak-e kapcsolatok a Trump-kampány munkatársai és Oroszország között. Az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn hétfőn mondott le, miután kiderült, hogy elhallgatta Mike Pence alelnök előtt a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel még az elnöki beiktatás előtt folytatott telefonbeszélgetésének tartalmát.

Maga Donald Trump többször is cáfolta, hogy a választások idején bármiféle kapcsolat lett volna kampánycsapata és Oroszország között. A The New York Times című lap a hét elején arról közölt cikket, hogy a Trump-kampány munkatársai a választások előtti időszakban vették fel többször is a kapcsolatot egy orosz tisztségviselővel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!