Az iskolai megelőzésre és a börtönökre koncentrál a francia kormány radikalizálódás elleni új programja

Külföld, 2018.02.23

Az iskolai megelőzésre és a börtönökre koncentrál a francia kormány pénteken bemutatott,  a radikalizálódás elleni  új programja.

A hatvan intézkedésből álló, "radikalizálódást megelőző nemzeti programterv" - amelyet Emmanuel Macron államfő már tavaly októberben beharangozott - alapvető célja azonosítani és a hatóságok felé jelezni azokat a fejleményeket, amelyek arra utalnak, hogy egy fiatal eltávolodott a köztársasági értékrendtől, és a radikalizálódás útjára lépett.

A kormányzat elismeri, hogy az önkéntes alapon történő "deradikalizáció" szinte lehetetlen.

Ennek bizonyítéka, hogy az előző kormány által ezzel a céllal létrehozott első, kísérleti jellegű központot érdeklődés hiányában be kellett zárni. Ezért az észak-franciaországi Lille egyik középiskolájában, Edouard Philippe miniszterelnök kormányának 12 tagja jelenlétében részletezett stratégia - az elmúlt évek hasonló jellegű programjaival ellentétben - már nem szélsőséges nézeteitől eltántorítani kívánja azokat, akik az iszlám terrorizmust választották, hanem a lehető leghamarabb és legszélesebb körben megelőzni a radikalizálódás jelenségének terjedését.

A titkosszolgálatok nyilvántartásában február 20-án 19 745 olyan ember szerepelt, akik ellen terrorista jellegű radikalizálódásra utaló jelek miatt érkezett bejelentés, közülük 11 ezer embert tartanak a hatóságok ténylegesen gyanúsnak, és ezért megfigyelik őket.

A iskolai megelőzés részeként az oktatási programoknak ezentúl része lesz az összeesküvés-elméletek felismerésének tanítása, a szekularizáció megerősítése - azaz a vallások szerepének a politikában és a közéletben történő visszaszorítása -, valamint az iszlamista propagandával szembeni demokratikus, köztársasági értékrend hirdetése az iskolában, például előadások keretében. Ilyen az észak-afrikai származású fiatalok által előadott Dzsihád című színházi produkció, amelyet több mint 300 ezren láttak már Franciaország-szerte. A magániskolák megnyitásának feltételeit egy szenátusi javaslat alapján megszigorítják, és fokozottabb ellenőrzés alá vonják ezeket az iskolákat, megakadályozandó az iszlamista struktúrák létrejöttét.

"Rendszerszerűvé tesszük a kritikai gondolkodást az oktatás folyamán azért, hogy a tanulók felkészültebbek legyenek az összeesküvés-elméletekkel szemben" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

A programban szerepel a pszichiátriai intézetek jobb felkészítése a radikalizálódott emberek kiszűrésére, de a tanárok, a köztisztviselők és a sportegyesületek tagjait is célzottan kívánja a kormány a radikalizálódás jegyeinek felismerésére megtanítani.

Az intézkedések egy része a börtönöket érinti, ahol januárban hetekig tüntettek az őrök, miután egy észak-franciaországi fegyházban egy dzsihadista elítélt rátámadt az őreire.

A 70 ezer fogvatartott között jelenleg 512 terrorizmussal kapcsolatos bűncselekményért elítélt van, s 1139 olyan köztörvényes bűncselekmény miatt fogvatartottat tartanak nyilván, akiknél azonosították a radikalizálódás jeleit. A kormány ezért alapvetően az iszlamista ideológia terjedését kívánja a börtönökben feltartóztatni.

Négy börtönben hoznak létre olyan elkülönített részt, ahol a iszlamista radikálisokat a többi elítélttől elzárva tarthatják fogva, és négy hónap alatt pontosan felmérhetik a radikalizálódásuk fokát. Összesen 1500 ilyen férőhelyet hoz létre a kormányzat, ebből idén 450-et. A már kiszabadult iszlamistáknak pedig egy dániai modell alapján nyitott központokban kötelezővé teszik a folyamatos, egyénre szabott ellenőrzést heti hat órában. Ezek az emberek egyébként a szabadulásuk után is rendőri ellenőrzés alatt maradnak, és elektronikus karpercet viselnek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!