TV műsor

Az izraeli kormányfő Iránról és a palesztinokról tárgyalt Donald Trump elnökkel

Külföld, 2018.03.06

Iránról és a palesztinokról tárgyalt Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Donald Trump amerikai elnökkell keddi sajtójelentések szerint.

A sajtóbeszélgetésen jelen volt a The New York Times, a The Washington Post és az amerikai közszolgálati rádió (NPR) tudósítója is.

Az NPR szerint a sajtóbeszélgetésen elsősorban az izraeli belpolitika eseményeiről esett szó, bár Netanjahu nem akart válaszolni egy sor kérdésre.

A Donald Trumppal a Fehér Házban folytatott tárgyalások témáit elsősorban az amerikai média firtatta.

"Irán, Irán és Irán" - fogalmazott az izraeli kormányfő hétfő késő este lezajlott két és félórás eszmecsere lényeges felvetéseiről. Részletekbe nem bocsátkozott, leszögezte, hogy az amerikai elnöké a döntés a többhatalmi iráni atomalku megújításáról vagy felmondásáról. Netanjahu fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Donald Trumpnak szerinte széleskörű és beható ismeretei vannak Iránról és az atomalku legkisebb részleteiről is. "Nagyon érdekelték őt az én meglátásaim és javaslataim" - mondta, s hozzátette, azt javasolta Trumpnak, hogy "vagy alakítsa át teljesen az atomalku tartalmát, vagy szabaduljon meg tőle".

A két politikus megvitatta a palesztin-izraeli béketárgyalások ügyét is. Netanjahu az újságíróknak leszögezte: a hétfői találkozón "nem látott új béketervet".

Arra a kérdésre, hogy hisz-e a kétállami megoldásban, vagyis abban, hogy Izrael mellett létrejöjjön a független palesztin állam, Netanjahu nem adott konkrét választ. Leszögezte: Izrael ugyan nem akarja irányítani a palesztinokat, de ragaszkodik ahhoz, hogy fenntartsa a Ciszjordánia feletti biztonsági ellenőrzést. Azzal próbált érvelni, hogy a palesztinok - mint fogalmazott - képtelenek gyökerestől kiirtani az erőszakot. Benjamin Netanjahu vasárnap este érkezett az Egyesült Államokba, és kedden felszólal az egyik legnagyobb amerikai Izrael-barát lobbiszervezet, az Amerikai Izrael Közpolitikai Tanács (AIPAC) szokásos évi konferenciáján.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!