Az RMDSZ folytatja az együttműködést a Bukarestben kormányzó szociálliberális koalícióval

Külföld, 2018.01.30

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) folytatja az egy éve kezdett parlamenti együttműködést a Bukarestben kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalícióval - jelentette be Kelemen Hunor elnök kedden, a szövetség frakcióülésének szünetében.

Az RMDSZ elnöke a parlamenti erőviszonyokkal és a jobbközép ellenzék magatartásával indokolta a döntést. Az ellenzéki politikusok több ízben intéztek nacionalista kirohanásokat az RMDSZ ellen, a kormányoldalt pedig azzal vádolták, hogy a román nemzeti érdekeket áldozza fel az RMDSZ támogatása érdekében.

"Az RMDSZ elszigetelődése a román parlamentben 2018-ban (Nagy-Románia létrejöttének centenáriumi évében) nagyon-nagyon rossz lenne mindenkinek, nemcsak nekünk, de az egész román társadalomnak is" - idézte az RMDSZ elnökét az Agerpres hírügynökség.

Kelemen Hunor rámutatott: a román pártok közül a PSD-ALDE koalíció tanúsított nyitottságot a párbeszédre. A kormánypártok múlt héten az együttműködés folytatását javasolták az RMDSZ-nek, amit a magyar érdekképviselet elfogadott. A szövetségnek 30 törvényhozója van, egymaga semmilyen kezdeményezést nem tudna elfogadni - tette hozzá.

Az RMDSZ elnöke a frakció néhány prioritására is kitért. A magyar érdekképviselet valós decentralizációt sürget, úgy véli, közelebb kell vinni a döntéseket az adófizetőkhöz, a koalíciónak pedig nem szabad megfeledkeznie arról a választási ígéretéről sem, miszerint a jövedelemadóból befolyó összegek száz százaléka az önkormányzatoknál fog maradni.

Kelemen Hunor a prioritások között említette a helyhatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapítását, kifejezve reményét, hogy az erről szóló - a képviselőház által már megszavazott - törvénytervezetet február közepéig a szenátus is elfogadja.

A román parlament hétfőn szavazott bizalmat a Viorica Dancila vezette új szociálliberális kormánynak. Románia első női miniszterelnöke és az új kormány hétfő este tette le a hivatali esküt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!