Az RMDSZ tiltakozik az új ukrán oktatási törvény ellen

Külföld, 2017.09.08

Kisebbségellenesnek, az európai értékek megtagadásának tartja Ukrajna kedden elfogadott új oktatási törvényét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely pénteken kiadott állásfoglalásában tiltakozott az ukrán parlament döntése ellen, teljes szolidaritásáról biztosítva a kárpátaljai magyar és az ukrajnai román közösséget.

A szervezet elfogadhatatlannak tartja az anyanyelven történő oktatás óvoda és általános iskola szintjére való korlátozását, a kizárólagosságra törekevő, a kisebbségi közösségeknek választási lehetőséget nem biztosító szándékot. Úgy vélik, a kezdeményezés egyértelmű jogtiprás, amely csak arra hivatott, hogy ellehetetlenítse a többség-kisebbség párbeszédét.

"Mi, kisebbségben élő magyarok államalkotó tényezőkként, értékalkotó polgárokként akarunk élni abban az országban, ahol születtünk, amelynek tagjai vagyunk. Törekvéseinket sosem más ellenében határoztuk meg, hanem a békés együttélés, a fennmaradás és gyarapodás jegyében. Ezután sem kívánunk másként cselekedni" - olvasható az állásfoglalásban.

Az RMDSZ felkérte az ukrán államfőt, "ne mondjon igent az ukrán parlament asszimilációs törekvésére", és ne hirdesse ki a törvényt.

Az ukrán parlament kedden fogadta el az új oktatási törvényt, amely három év átmeneti idő után megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven történő tanulás lehetőségétől. A középiskolai és a felsőoktatás nyelve ezentúl az ukrán, a kisebbségek nyelvén való oktatás pedig kizárólag az óvodákban és elemi osztályokban engedélyezett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!